Állások

Állásajánlatok itt: ‘Budapest’

Nemzetközi gépjárművezető

Munkavégzés helye: XXIII. kerület | Jellemzők:

Jelen hirdetésünkkel biztos háttérrel rendelkező nemzetközi szállítmányozással foglalkozó partnerünkhöz keresünk nemzetközi gépjárművezető munkatársakat.

Elvárásaink:

Betöltött 21. életév;
„E” kategóriás jogosítvány;
PÁV I. vagy PÁV II. vagy PÁV III. igazolás;
Belföldi és Nemzetközi árufuvarozói igazolvány, vagy GKI igazolvány;
Érvényes útlevél;
Digitális gépjárművezető kártya.

Amit nyújtani tud partnerünk:

Alapbér + teljesítményarányos bérezés futott km szerint;
Európa egyik legfiatalabb, legmodernebb flottája: VOLVO, DAF, MERCEDES, MAN;
Komfortos és biztonságos gépjárművek: légrugós – légkondicionált fülke, mobil oldalfalú pótkocsi, tempomat, automataváltó, GPS járműkövetés;
24 órás diszpécserszolgálat;
Stabil háttér, tőkeerős cég, biztos megélhetés.

Egyéb információk:

PÁLYAKEZDŐK JELENTKEZÉSÉT IS VÁRJUK (és alkalmazzuk is őket).
Kiinduló és végpont a fuvaroknál: Budapest.
A jelentkezőket Budapesten is fogadjuk, valamint vidékiek esetében az ország több pontján személyes tájékoztatókat szervezünk melyek időpontjáról a regisztráltakat telefonon értesítjük.

Jelentkezés módja:

Önéletrajz küldése a soforjelentkezesbp@gmail.com vagy budapest@produkteam.hu e-mail címünkre,
hívjon minket: 06 20 272 1211.

Számlázási munkatárs

Munkavégzés helye: X. kerület | Jellemzők:

Cégünk 300 db -os autóflottájának bérleti szerződéseinek
- rögzítése, ellenőrzése
- kiszámlázása
- folyószámlák ellenőrzése
- ügyfelekkel való számlaegyeztetés

Angol nyelvtudás és B kat. jogosítvány előny, de nem feltétel.

Elvárjuk a rugalmas és stressztűrő munkavégzést.

Munkavégzés helye: Budapest, Regina Köz 1.

Továbblépési lehetőségek pénzügyi részlegünkön.

Bérezés megegyezés szerint.

Kérem küldje max. egyoldalas önéletrajzát a hr@reginaauto.hu címre!

Titkárnő

Munkavégzés helye: VI. kerület | Jellemzők: , ,

Budapesti gazdasági társaság azonnali belépéssel felvesz vakon gépírni tudó asszisztens titkárnőt.

Orosz nyelvtudás előny. Fényképes, fizetés igénnyel megjelölt önéletrajzokat kérjük a zsok@dalmex.hu e-mail címre, vagy a 06-23/417778 faxra

Energia tanácsadó

Munkavégzés helye: VI. kerület | Jellemzők:

Energiaszektorban működő független közvetítő cég keres értékesítési munkatársakat energia tanácsadói munkakörbe.

Elvárásaink:
-minimum középfokú végzettség
-jó kommunikációs képesség
-számítógépes ismeretek (word,excel)
-értékesítésben és energiaszektorban szerzett gyakorlat előny

Amit kínálunk:
-ingyenes képzés
-teljesítményarányos szerződéskötési jutalék
-karrierlehetőség
-csapatmunka

Munkavégzés helye:
-regionális,a lakóhely szerinti megye és/vagy egyes szomszédos megyék területe
A fényképpel ellátott önéletrajzokat a :
kozmubroker@kozmu-broker.hu email címre kérjük beküldeni.

Infomatikai Rendszerszervező

Munkavégzés helye: VII. kerület | Jellemzők:

Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal
Informatikai Főosztály
álláslehetőséget hirdet

informatikai rendszerszervező
munkakör betöltésére

A közszolgálati jogviszony időtartama:
határozatlan idejű kormánytisztviselői jogviszony

Foglalkoztatás jellege:
teljes munkaidő

A munkavégzés helye:
1071 Budapest, Damjanich u. 48.

A köztisztviselők képesítési előírásairól szóló 9/1995. (II.3) Korm. rendelet alapján a munkakör betöltője által ellátandó feladatkörök:
A köztisztviselők képesítési előírásairól szóló 9/1995. (II.3) Korm. rendelet 3. számú melléklete szerinti 1. pontjában meghatározott „Adatfeldolgozói üzemviteli, rendszerszervező, programfejlesztő és szolgáltató feladatkör” és az 55. pontjában meghatározott „Informatikai és számítógépes feladatkör”

Ellátandó feladatok:
- az Európai Uniós információs projekthez kapcsolódó informatikai fejlesztések rendszerszervezői támogatása, részvétel a rendszerekkel kapcsolatos fejlesztési feladatokban az üzleti specifikációtól a rendszer bevezetéséig
- a fejlesztési igények felmérése, kapcsolattartás a felhasználókkal
- a rendszerek közötti kapcsolatok fejlesztésének koordinálása és az ezzel kapcsolatos rendszerszervezői feladatok ellátása
- folyamatleírások, logikai, funkcionális rendszertervek/specifikációk készítése
- a fejlesztés felügyelete, kapcsolattartás a fejlesztőkkel, külső beszállítókkal
- a rendszerek és megoldások rendszertesztelési feladatainak tervezése és ellátása
- felhasználó tesztek menedzselése/részvétel a tesztelésben
- dokumentációk elkészítése, átadása oktatáshoz illetve üzemeltetéshez, részvétel a rendszerekkel kapcsolatos oktatás elvégzésében, azok szervezésében
- napi tevékenységből eredő „ad hoc” problémák elhárítása, támogatás ezen területek munkafolyamatainak szervezéséhez
- az NRSZH rendszerei közötti megfelelő kapcsolatok (interfész) kialakításának biztosítása a fejlesztések során
- a Hivatal egyes rendszerfejlesztései közötti koordinálás
- a rendszerfejlesztések racionalizálása, egységesítése, illetve javaslattétel a költséghatékonyság megteremtésére/növelésére
- a futó fejlesztések során tapasztalt, illetve a meglévő rendszerekben rejlő kockázatok feltárása, javaslattétel azok kiküszöbölésére, csökkentésére, az informatikai főosztályvezető részére folyamatos tájékoztatásnyújtás

Jogállás, illetmény és juttatások:
A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény, valamint A kormánytisztviselők jogállásáról szóló 2010. évi LVIII. törvény alapján

Feltételek:
- magyar állampolgárság
- cselekvőképesség
- büntetlen előélet, erkölcsi bizonyítvány (3 hónapnál nem régebbi)
- minimum 1 év rendszerszervezői gyakorlat
- minimum középfokú informatikai végzettség
- Windows operációs rendszerek ismerete
- Microsoft Office alkalmazások ismerete
- Hibaelhárításban szerzett jártasság
- Adatbázis alapismeretek
- Angol nyelv alapfokú ismerete

Az elbírálásnál előnyt jelent:
- felsőfokú informatikai végzettség
- ITIL, CISA vagy CISM végzettség, minősítés
- IT auditori tapasztalat
- közigazgatási informatikai tapasztalat
- integrált rendszerek bevezetésében szerzett tapasztalat
- angol nyelv középfokú ismerete
- informatikai projektek megvalósításában szerzett tapasztalat
- Linux, Windows 2003 üzemeltetési tapasztalatok
- bármilyen CMS rendszerben szerzett tapasztalat
- Liferay tapasztalatok
- JBoss ismeretek

A munkakör betöltéséhez szükséges kompetenciák:
- önálló munkavégzés
- megbízhatóság
- rugalmasság, dinamizmus
- pontosság, precizitás

Benyújtandó iratok, igazolások:
- fényképes, részletes szakmai önéletrajz
- motivációs levél
- egyetemi, főiskolai és egyéb szakképzettséget igazoló okiratok másolata
- nyelvvizsga bizonyítvány másolata
- 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány

A munkakör betölthetőségének időpontja:
A pozitív elbírálást követő 14 napon belül

Az állással kapcsolatban további információt Nagy Zoltán főosztályvezető nyújt a 061/462-6412-es telefonszámon, vagy a nagyzoltan@nrszh.hu email címen keresztül.

A jelentkezés benyújtásának módja:
Elektronikus úton Madarász Viktor főosztályvezető részére a humanpolitika@nrszh.hu e-mail címen keresztül.

A jelentkezés elbírálásának módja, rendje:
A jelentkezések a benyújtást követően folyamatosan elbírálásra kerülnek.
A feltételeknek megfelelő jelentkezők közül az előértékelés alapján kiválasztottak személyes meghallgatására is sor kerül egy szakmai ismereteket is felmérő személyes elbeszélgetés keretében.
A jelentkezők az eredményről az elbírálást követően 8 napon belül értesítést kapnak.
Kizárólag azok a jelentkezők kerülnek kiválasztásra, behívásra, akik a benyújtandó iratokat határidőn belül hiánytalanul megküldik.

Részletes információt a munkáltatóval kapcsolatban a www.nrszh.hu honlapon szerezhet.

Recepció

Munkavégzés helye: Balatonfüred, Budapest | Jellemzők:

Balatonfüredi szállodába recepciós, front office munkatársat keresünk! Gyakorlat és a Hostware rendszer ismerete előnyt jelent.

info@hotel-uni.com

Számítógépszerelőt keresünk Budapesten

Munkavégzés helye: XIV. kerület | Jellemzők:

Bejáratott budapesti számítógép szervíz keres munkatársat az alábbi munkakörbe:

Szervizes, számítógépszerelő:

Feladatok:

számítógépek, laptopok szerelése, tesztelése, szervizelése
(Apple és PC)
szervizben történő vevőkezelés

Alkalmasság feltételei:
középfokú végzettség
alapszintű angol nyelvtudás
jó kommunikációs készség

Elvárások:
Apple Macintosch, PC szerelés,
laptop tápegység javítás,
laptop, asztali PC moduláris javításban tapasztalat,
laptop alaplap javításban tapasztalat,
laptop inverter, kijelző javításban tapasztalat,
szoftveres hibaelhárítás,
számítógéphálózatok konfigurálása, router, access point konfigurálás, hibafeltárás

Nem feltétel, de előny:
laptop alaplap áramköri szintű javításban tapasztalat,
laptop alaplap áramköri szintű hibafeltárás,
LCD monitorok javítása,
Nyomtató javítás,

Amit nyújtunk:
Budapest, XIV. kerületi munkavégzés
jó hangulatú, családias munkakörnyezet
hosszútávú munkalehetőség

Fényképes önéletrajzot fizetési igény megjelöléssel az alábbi e-mail címre kérjük:
csilla.jonap@net-snake.hu

Biztosítási tanácsadó

Munkavégzés helye: I. kerület | Jellemzők:

A Generali-Providencia Biztosító Zrt.
Életvonal Budapest és Vidéke Igazgatóság
keres:
Biztosítási tanácsadót

Feladatok:
• Képzéseken való részvétel
• Meglévő ügyfelekkel való kapcsolatfelvétel, kapcsolattartás
• Új ügyfélszerzés, konstrukciók értékesítése
• Állománykezelési feladatok

Elvárások:
• Felsőfokú végzettség vagy középfokú végzettség és államilag elismert, regisztrált biztosításközvetítői vizsga /PSZÁF /
• Biztosítási illetve egyéb területen szerzett tapasztalat, gyakorlat előnyt jelent
• Kiváló kommunikációs képesség
• Felhasználó szintű számítástechnikai ismeretek
• Folyamatos, tervszerű munkavégzés
• Üzleti megjelenés

Amit kínálunk:
• Folyamatos képzési rendszer
• Hivatásindító támogatás
• Versenyképes juttatási rendszer egyéni megállapodás alapján
• Karrier lehetőség

Munkavégzés helye: Budapest I. kerület

Amennyiben megfelel a kiírási feltételeknek, kérem, küldje el fényképes jelentkezését a pozíció feltüntetésével az alábbi e-mail címre:
batari.attila@gmail.com

(Teher)autószerelő

Munkavégzés helye: X. kerület | Jellemzők:

Önállóan dolgozni tudó, magas szakmai tapasztalattal rendelkező autószerelő kollégát keresünk.

Elvárások:
Szakirányú végzettség
Típusfüggetlen precíz, gyors munkavégzés
Csapatmunka
Többéves szakmai tapasztalat
Nagyfokú munkabírás
Dízel rendszerek kellő ismerete
B kategóriás jogosítvány

Előny:
Teherautó és kamion szerelésben szerzett több éves szakmai tapasztalat
C kategóriás jogosítvány
Számítógépes hibakeresés ismerete
Autóvillamossági ismeretek

Jelentkezés módja:
Fényképes, részletes szakmai önéletrajzzal, fizetési igény megjelölésével a pegazus.auto@gmail.com e-mail címen.

Autószerelő

Munkavégzés helye: X. kerület | Jellemzők:

Önállóan dolgozni tudó, magas szakmai tapasztalattal rendelkező autószerelő kollégát keresünk. Jelentkezni fényképes, részletes szakmai önéletrajzzal, fizetési igény megjelölésével a pegazus.auto@gmail.com e-mail címen.

Szervíztechnikus

Munkavégzés helye: VIII. kerület | Jellemzők: ,

Fiatal munkatársat keresünk azonnali belépésre mechanikai és elektronikai műszaki ismeretekkel, angol nyelvtudással, saját gépkocsi használattal.

Feltétel: műtőasztal műszaki tanfolyam elvégzése a gyártó cégnél ( Németország)

Feladata: Műtőasztalok javítása lesz, szervizellátása kórházakban

Jelentkezés: Robohardware Kft , 1082 Budapest, Üllői út 66/a., robohw@chello.hu
Farkas György 06/30/9516328

Karosszéria lakatost keresek

Munkavégzés helye: XIV. kerület | Jellemzők:

Zuglói autógáz szerelő műhelybe azonnali munkakezdéssel karosszéria lakatost keresünk.
Pályakezdők jelentkezését is szívesen látjuk.
Önéletrajzzal az autoszervizem@gmail.com -ra lehet jelentkezni.

Ingatlanközvetítő Kollégákat keresünk

Munkavégzés helye: XIII. kerület | Jellemzők:

A CITY CARTEL dinamikusan fejlődő országos franchise hálózat. Adatbázisunkban 28 irodánk és mintegy 200 munkatársunk több, mint 15.000 ingatlanajánlata szerepel. Ügyfeleink teljeskörű és megbízható kiszolgálására törekszünk mind az ingatlanközvetítés, mind a független hitel- és biztosításiügyintézés terén. Az ingatlanközvetítő franchise cégek vezető hármasába tartozunk.

Mind ügyfeleink, mind kollégáink élvezik a megbízható informatikai rendszer, a magas szintű szakértelem, az ügyvédi háttér és az igényes, toleráns munkahelyi légkör előnyeit.

Munkakör leírása:
Ha nem átlagos munkahelyet szeretne, önállóan akar dolgozni, és személyre szabott konzultációkkal és komplex oktatási rendszerünkkel eredményesen fejlődni, minőségi munkát képviselni, és így átlagon felül keresni, csatlakozzon a MI csapatunkhoz, és alakítsuk együtt saját karrier útját!
Nyújtsunk együtt profi és komplex szolgáltatást Ügyfeleinknek!
Újonnan alakuló Budapest XIII. kerületi csapatunk tagjaként.

Feladok:
- feltérképezés, áttekintés,
- közvetítés, igények összehangolása
- megbízások felvétele
- kapcsolattartás az ügyfelekkel

Személyi feltételek:
- Középfokú végzettség
- Felhasználói szintű számítógépes ismeretek (Word, Internet).
- Jó kommunikációs készség.
- Racionális, de kreatív gondolkodás.
- Ápolt megjelenés,minőségi szemlélet.

Elvárások a pályázóval kapcsolatban:
- Szereti a kihívásokat, az elégedett embereket.
- Nem akarja magát íróasztalhoz kötni.
- Szereti szabadon beosztani az idejét.
- Kedveli a változatosságot.
- Elfogadja és örömére szolgál, hogy a bére a képességein és szorgalmán múlik, így kiemelkedő munkáért kiemelkedő jövedelemhez juthat.
- Kiváló tapasztalatokat szeretne szerezni profi mesterektől az értékesítés területén,
- Vállalja az ingatlanértékesítés felelősségét és kihívásait.

Jelentkezés, fényképes önéletrajz elküldésével: e-mail: bp13@citycartel.hu , 06203498899

Titkárnő

Munkavégzés helye: II. kerület | Jellemzők: , ,

Gazdasági irodába keresünk fiatalos titkárnőt részmunkaidős állásra, a munkakör sokrétű, önállóság elvárt. Titkárnőnk személyében leginkább egy csinos, kedves hölgyet látnánk, aki igényes munkájára.
Önéletrajzokat a megadott mailcímre várjuk, ahol sikeres jelentkezés esetén telefonos megkeresés útján jelentkezünk.
Kiemelt bérezés.
Letsgo Bt.

letsgo@citromail.hu

Irodavezető

Munkavégzés helye: XI. kerület | Jellemzők: ,

Képesítés, elvárások:
Pénzügyi, közgazdasági esetleg agrár közgazdasági területen szerzett egyetemi vagy főiskolai diploma (mérlegképes könyvelői képesítés előnyt jelent)
Minimum három éves irodavezetői gyakorlat
Képesség az egyedüli munkavégzésre
Kitűnő szervező készség
Ügyfélbarát fellépés a tagság irányában
Középfokú angol nyelvtudás. Gyakorlat az írott angol nyelv használatában

A jelentkezés határideje 2012. február 29.
Jelentkezés: nemethne@vszt.hu

Elemző

Munkavégzés helye: V. kerület | Jellemzők: ,

Budapest, 5. kerületi irodánkba keresünk elemzői, tanácsadói adminisztratív munkára munkatársakat.

Jelentkezni önéletrajzzal e-mailen Selmeczi Róbertnél lehet: sr@mpk.hu

Mérőműszer kalibráló

Munkavégzés helye: X. kerület | Jellemzők:

Budapesti székhelyű garázsipari cég mérőműszerek pontosságellenőrzésére és szerviztevékenységre munkatársat keres.

Elvárások: B kategóriás jogosítvány, saját gépjármű, középfokú műszaki végzettség.

A jelentkezéseket fényképes önéletrajzzal a következő e-mail címre várjuk: szerviz.petitan.hu@gmail.com

webszerkesztő gyakornoki pozíció

Munkavégzés helye: XII. kerület | Jellemzők: ,

Budapest Film Academy webszerkesztő gyakornoki pozíció

Budapesti nemzetközi film és audiovizuális akadémiára keresünk webszerkesztő, informatikai szakképzettséggel rendelkező gyakornokot. A BFA az ELTE-vel közösen indított gyakorlati filmes képzést alap- és mesterszinten. Önállóan is dolgozni tudó, kezdeményezőkész, saját ötleteket megvalósítani képes fiatalok jelentkezését várjuk.

Önéletrajzodat és motivációs leveledet az info@budapestfilmacademy.com e-mail címre várjuk!

Marketing gyakornoki pozíció

Munkavégzés helye: XII. kerület | Jellemzők: ,

Budapest Film Academy marketing gyakornoki pozíció

Budapesti nemzetközi film és audiovizuális akadémiára keresünk marketinges gyakornokot.A Budapest Film Academy az ELTE-vel közösen indított alap- és mesterszintű gyakorlati filmes képzést. Önállóan is dolgozni tudó, kezdeményezőkész, saját ötleteket megvalósítani képes fiatalok jelentkezését várjuk. Legalább középfokú angol nyelvtudás szükséges.

Önéletrajzodat és motivációs leveledet az info@budapestfilmacademy.com e-mail címre várjuk!

Call Center Operátor napi 5 órában

Munkavégzés helye: XVI. kerület | Jellemzők:

Call center munkatárs

Informatikai cég, Budapest XVI. Kerületi irodájába, délutános műszakban, telefonos értékesítő munkatársakat keres napi 5 órában

Feladatok:

▪ Hívások kezdeményezése lakossági és üzleti partnerek számára
▪ Új partnerek felkutatása, ügyféligények felmérése
▪ A munkakörhöz kapcsolódó adminisztratív tevékenységek ellátása

Elvárások:
• telefonos értékesítésben (call center) szerzett tapasztalat
• ügyfél-orientált hozzáállás, ügyfélkezelési készség
• kiváló kommunikációs készség
• türelem, rugalmasság
• pontos adminisztráció
• gyors, pontos munkavégzés, megbízhatóság
• monotónia tűrés
• csapatszellem megbízhatóság, stabilitás, hosszú távon gondolkodás

Előny:
• call centerben szerzett tapasztalat

Egyéb információ:
Munkavégzés helye:
Budapest XVI. Kerület
Fizetés: Nettó 500 Ft/ óra
Munkaidő:
hétfő-péntek 13:00-18:00
Jelentkezés módja:
Jelentkezését a telesales@windowslive.com címen várjuk vagy telefonon a 06 30 675 7319-es telefonszámon.

Műkörmös

Munkavégzés helye: XXIII. kerület | Jellemzők:

MŰKÖRMÖST KERESEK 4 éve működő XXIII. kerületi barátságos szépségszalonba!
Vendégkör előny!
Hívj bátran!
06-70-318-0800

Villamosmérnök gyakornok

Munkavégzés helye: IX. kerület | Jellemzők: ,

IX. kerületi elektronikai céghez keresünk villamosmérnök gyakornokot Smart metering területre.

Elvárások:
- Főiskolai, egyetemi tanulmányok
- Társalgási szintű angol nyelvtudás
- Utazási hajlandóság
- B kategóriás jogosítvány

Amit kínálunk:
- Kedvező munkafeltételek
- Szakmai fejlődés
- Szakmai dolgozathoz megfelelő helyszín

Önéletrajzokat az balint.b@dobosltd.hu e-mail címre várjuk.

eladó

Munkavégzés helye: X. kerület | Jellemzők:

Keresünk a X.-kerületbe kereskedelmi és adminisztratív beállítottságú, 10 éves gyakorlattal rendelkező munkatársat.

Elvárt:
– középfokú végzettség
– B-kategóriás jogosítvány
– számítástechnikai ismeretek felhasználói szinten

Előny:
– angol nyelvismeret társalgási szinten

(X.-XVII.-XVIII.-XIX.-kerültekből)

Életrajzokat/kérdéseket:
e-mail: 10ker.munka@gmail.com

Ügyfélszolgálati munkatárs

Munkavégzés helye: IX. kerület | Jellemzők:

Az XPS Futárszolgálat Budapest IX. kerületi munkahelyre részmunkaidős (4 órás) ügyfélszolgálati munkatársakat keres.

Feladat:
- klasszikus ügyfélszolgálati feladat ellátása

A munkaviszony jellege: határozott idejű

Önéletrajzokat a tolner.monika@xpsfutar.hu email címen várjuk.

Telemarketinges munkatárs

Munkavégzés helye: VI. kerület | Jellemzők:

Alapítványunkhoz telemarketinges munkatársakat keresünk pesti irodánkba. Kimenő hívásokat kell intézni napi 7 órában. Hasonló munkakörben szerzett tapasztalat előny.
Érdeklődni az alább jelzett módon.

alapitvanyallas@yahoo.com vagy
Horváth Bence irodavezető: 06703194935

Festő

Munkavégzés helye: Budapest, Pécs | Jellemzők: ,

Pécsre azonnali kezdéssel felveszünk egy fő dolgozni tudó és akaró festőt.

felicity.kft@gmail.com +36-70/38-16-473

Recepciós

Munkavégzés helye: II. kerület | Jellemzők:

Megbízható, jó kommunikációs készséggel rendelkező fiatal fényképes önéletrajzát várom fitnes klubba recepciós állás betöltésére.

szabobettina@vipmail.hu

Oktatás értékesítő – üzletkötő

Munkavégzés helye: II. kerület | Jellemzők:

Akkreditált, vezetőképző intézmény dinamikus, széles kapcsolatrendszerrel rendelkező üzletkötőket keres képzési programok értékesítésére, 3 szemeszteres posztgraduális képzésekre jelentkezők szervezésére.

A tevékenység végezhető vállalkozóként vagy más munka mellett, megbízási szerződés alapján.

Feladatok: jelentkezők szervezése akkreditált továbbképzéseinkre (Felsővezető képzés, Középvezető képzés, Értékesítési menedzser képzés, Hatékony Üzleti Kommunikáció képzése, Vállalati trénerek és oktatók képzése)

Amit adunk: Kiemelt jutalék, rendszeres oktatás, előrelépési lehetőség, folyamatos szupervízió.

Amit elvárunk: jó kommunikációs készség, jó kapcsolatteremtő képesség, önállóság, döntésképesség, nyitott, határozott, dinamikus személyiség, havonta egyszeri értekezleteken való részvétel

Fényképes, szakmai önéletrajzokat a ceobs@ceo-bs.hu címre várjuk!

Élelmiszerbolti eladó

Munkavégzés helye: XVII. kerület | Jellemzők:

Eladót keresünk rákoskerti élelmiszer boltba. Gyakorlat szükséges.

kovavs_aniko@t-online.hu

Mikrobiológiai technikus

Munkavégzés helye: XIV. kerület | Jellemzők:

Gyógyszeripari minőségellenőrző laboratóriumba mikrobiológiai gyakorlattal rendelkező technikust keresünk.

Feladat: gyógyszerkönyvi tisztasági vizsgálatok végzése.

Kapcsolat: mikribiologia@gyel.hu T:30/461-8679

árufeltöltői állás

Munkavégzés helye: V. kerület | Jellemzők:

Egy műszakos, teljes munkaidős idénymunkára keresünk árufeltöltőket,

Főbb feladatok:
-árufeltöltés
-termékkihelyezés
-a termék-kihelyezési tervnek megfelelő mennyiségű és minőségű áru biztosítása az eladótérben

Érdeklődni: 20-336-36-34 70-931-57-34

Irodavezeto-asszisztens

Munkavégzés helye: XII. kerület | Jellemzők:

Leendő munkatársunk legfőbb feladatai:

az ügyvezető munkájának támogatása;
a betérő ügyfelek fogadása, tájékoztatása;
iroda felügyelete;
telefonok kezelése;
megrendelések intézése;
könyvelés,
szerződések előkészítése;
ügyintézés, adminisztráció elvégzése

Az ideális jelölt számunkra az alábbi tapasztalatokkal és képességekkel rendelkezik:

ápolt megjelenés;
önállóság;
kiváló kommunikációs képesség;
precizitás, pontosság, határozottság;
kereskedelemi, vagy értékesítési területen szerzett tapasztalat;
ingatlanirodában szerzett tapasztalat;
szakirányú végzettség;
angol nyelvtudás

Amit mi ajánlunk:

versenyképes jövedelem,
céges telefon
pozitív gondolkodásmód, dinamikus légkör,
tudatos, korrekt piaci jelenlét, szemlélet.

ingatlanclub.engel@gmail.com

Házvezetőnőt keresek

Munkavégzés helye: II. kerület | Jellemzők:

Frissnyugdíjas, tisztaságszerető, nemdohányzó, leinformálható házvezetőnőt keresek budai otthonomba bentlakással, váltással.
Jogosítvány előnyt jelent!! Bemutatkozó önéletrajzot a megadott e-mail címre kérek.

Klímaszerelőket felveszünk

Munkavégzés helye: XVI. kerület | Jellemzők:

Európai klímagépek kizárólagos márkaszervize keres klímaszerelőket magyarországi munkavégzésre, vezető szerelői munkakörben.

Elvárások:
- Hűtő és klímaszerelői bizonyítvány (korlátozás nélküli)
- Szivárgásvizsgálati tanfolyam
- F-gáz vizsga.
- „B” kategóriás jogosítvány

Előnyök:
- Technológiai hűtésben szerzett tapasztalatok
- Angol nyelvtudás
- Folyadékhűtők szervizelésében szerzett tapasztalatok
- Villanyszerelői végzettség, gyakorlat.
- Carel, Danfoss, Siemens vezérlések ismerete
- Épületfelügyeleti rendszerekben való jártasság

Amit kínálni tudunk:
- Versenyképes jövedelem.
- Folyamatos képzési lehetőségek.
- Előrelépési lehetőség.
- Fiatalos munkakörnyezet.

A jelentkezéshez a szakmai önéletrajzokat az alábbi E-mail címre várjuk: nykokft@nykokft.hu

Csemegepultos-pénztáros

Munkavégzés helye: XI. kerület | Jellemzők: ,

XI.-kerületi élelmiszer üzletbe gyakorlattal rendelkező csemegepultos-pénztárost keresünk. Fényképes önéletrajzot telefonos elérhetőséggel a nagyistvan130@gmail.com email címre várjuk.

Turisztikai értékesítő

Munkavégzés helye: V. kerület | Jellemzők:

Budapesti belvárosi irodánkba turisztikai területre több nyelven beszélő, dekoratív, értékesítő tapasztalattal rendelkező kollégát. Turisztikai tapasztalat előny. Azonnali kezdés. Fizetés fix+jutalék.
Jelentkezni lehet a leopoldfilm@gmail.com címen turisztika jeligére.

Irodai értékesítő

Munkavégzés helye: V. kerület | Jellemzők:

Filmes cég értékesítő tapasztalattal rendelkező, dekoratív hölgy munkatársat keres filmes tanfolyam értékesítésére. Filmes vagy színházi tapasztalat előny.

Feladat: tárgyalások lebonyolítása meglévő ügyfelekkel, szerződéskötés. Nem ügynöki munka.

Fizetés: fix+ jutalék. Jelentkezni lehet a bmconlinetv@gmail.com címen „irodai értékesítő” jeligére.

Médiaügynökségi értékesítő (sales)

Munkavégzés helye: V. kerület | Jellemzők: ,

Budapesti székhelyű médiaügynökség-grafikai stúdió saját csapatának bővítése céljából keres új munkatársat az alábbi pozícióba:

Feladatok:
A Cég szolgáltatásainak értékesítése
Új ügyfelek akvirálása, esetenkén a meglévő ügyfelekkel kapcsolattartás
Teljes körű vevői kapcsolattartás: igényfelmérés, ajánlattétel, utókövetés és vevői elégedettségmérés
Piacismeret
Kampánytervezés és értékesítés
Tárgyalások
Ajánlatok készítése

Elvárások:
Legalább középfokú végzettség
Angol nyelvtudás
Legalább 1-2 éves szakmai tapasztalat
Aktív ügyféladatbázis
Kiváló tárgyalási képesség és üzleti érzék, értékesítői véna,
Határozott fellépés,
Kreatív személyiség, proaktív fellépés, eredményorientált munkavégzés
Alapszintű számítógépes kezelés

Amit kínálunk:
Jutalékos fizetés az első 3 hónapra, utána alapbér + jutalék
Fiatalos környezet, igényes környezet

Amennyiben részese kívánsz lenni egy lendületes, fiatalos csapatnak, úgy ne habozz! Küld el szakmai önéletrajzod az alábbi email címre:
info@cajole.hu

Jelen hirdetésre való jelentkezéssel és pályázati anyagom elküldésével hozzájárulok a Cajole Kft. rendelkezésére bocsátott önéletrajzomban szereplő adatok kezeléséhez, adatbázisba történő felvételéhez.

Ingatlanértékesítő, értékbecslő

Munkavégzés helye: XVII. kerület | Jellemzők:

Ne hívjon, ha azt akarja, hogy

• jövedelme ne az Ön tudásával és teherbírásával legyen arányos, hanem egy évekkel ezelőtt kötött munkaszerződésre és mások jóindulatára bízza
• ha nem unja az álláskeresést és azt, hogy mások fölözik le az ÖN munkája eredményét
• ha nincs elege a végtelen ranglétrákból és lufitréningekből

Csak akkor hívjon, ha

• kipróbálná magát a saját főnökeként kezébe véve a jövőjét ahelyett, hogy változó főnökök hangulatára hagyja
• nem akar bármilyen munkát elvállalni
• szereti a kihívásokat és az elégedett embereket
• szívesen tanulná meg egy új szakma alapjait, úgy, hogy közben mélyebb ön-és emberismeretre tehet szert
• vállalná az ingatlanértékesítés felelősségét és kihívását

Egyéb személyes feltételek:

• felhasználó szintű számítógépes ismeretek
• jó kommunikációs készség
• racionális, de kreatív gondolkodás
• ápolt megjelenés

Jelentkezni fényképes önéletrajzzal a bp17@citycartel.hu e-mail címen.

Üzleti ügyfélszolgálatos munkatárs- alkalmazotti munkaviszony

Munkavégzés helye: VII. kerület | Jellemzők: , ,

Üzleti ügyfélszolgálati munkatárs

Elvárások:
• középfokú végzettség
• Ügyfélközpontúság
• Releváns tapasztalat előny
• Jó kommunikációs készség, problémamegoldó képesség

Feladatok:
• Ügyfelek tájékoztatása, segítése
• Szaktanácsadás
• Részvétel a cég folyamatos képzésein
• Új ügyfelek felkutatása
• Meglévő ügyfelekkel való folyamatos kapcsolattartás

Amit kínálunk:
• 8 órás alkalmazotti jogviszony
• Versenyképes jövedelem
• Önálló feladatvégzés
• Stabil, multinacionális háttér
• Szakmai előrelépési lehetőség

Kérjük jelentkezéséhez fényképes önéletrajzot csatolni szíveskedjen! – barnabas.rapai@groupamagarancia.hu

Informatikai állás

Munkavégzés helye: XVIII. kerület | Jellemzők: ,

Szoftverfejlesztő cég keres, kontrolling,support munkakörbe magas SQL ismeretekkel rendelkező munkatársat.
Jó kommunikációs képesség,programozói ismeret előny.

Fényképes önéletrajzokat a complog@complog.hu címre várjuk.

Beosztott-betanított munkaerő

Munkavégzés helye: IV. kerület | Jellemzők: ,

Biztos munkahely! Kiemelt fizetés! Jelen pillanatban Újpesten a IV.ker-ben van a műhelyünk de kb. 1 hónap múlva költözik a cég egy nagyobb telephelyre 16.kerületbe.
Jó szakembereknek akár ingyen lakást is tudunk biztosítani!
Üvegiparban már dolgozott emberek jelentkezését várjuk! Akik sík üveg megmunkálásban már dolgoztak! Üvegcsiszolás-, üvegfúrás-, szabászatban jártas embereket keresünk!

Jelentkezés telfonon Tel. 0620 241 92 20 csiszoltuveg@gmail.com
www.mkmuveg.com

Ingatlan specialista állás

Munkavégzés helye: IX. kerület | Jellemzők: ,

Kis iroda, nagy lehetőségek!
IX. kerületi ingatlanközvetítő cég gyakorlott üzletkötő munkatársakat keres irodájába.

A magyarországi gyakorlattól eltérően nálunk az üzletkötők nemcsak vállalkozóként, hanem bejelentve, alapfizetés + jutalékos rendszerben is dolgozhatnak, rugalmas munkaidőben.

A színvonalas munkavégzés érdekében folyamatos, képzést biztosítunk. Természetesen az irodai háttér, folyamatos hirdetések, a céges telefon is biztosítva van.

A feladat új és használt ingatlanok közvetítése, megbízások felvétele, ügyfelekkel való folyamatos kapcsolattartás. Nálunk nem a mennyiség, hanem a minőség számít. Nem célunk, hogy minden eladó lakást felvegyünk a kínálatunkba, és nem akarunk mindenki ingatlanközvetítője lenni. Csak a reális áron kínált lakásokkal és komoly szándékú vevőkkel foglalkozunk. Ugyanakkor rugalmasan reagálunk a piac folyamatos változásaira. Területileg Pest belső kerületeire és Budán a 11. kerületre specializálódtunk.

A fentiekhez az üzletkötők közül is csak a legjobbakat keressük.

Elvárásaink:
- legalább 2 év ingatlanközvetítői gyakorlat,
- kiváló kommunikációs készség

Ha Ön is úgy érzi, hogy megfelel elvárásainknak, kérjük küldje el önéletrajzát az karrier@ingatlanok-hitelek.hu címre.

Építőipari brigádok jelentkezését várjuk

Munkavégzés helye: Budapest | Jellemzők:

Kizarolag hosszutavu munkara jelentkezo epitoipari brigadok jelentkezeset varjuk.

13-eu/ora netto bert tudunk ajanlani,bejelentett munkakor,de utikoltseget es szallast nem all modunkban finanszirozni, de segitseget nyujtunk.

Tovabbi informacio :0034 693 958 752-es szamon magyarul.

Irodai munkatárs

Munkavégzés helye: XIII. kerület | Jellemzők:

Svájci központú piacvezető cégünk keres ambiciózus, jó kedélyű munkatársakat budapesti irodánkba. Feladatok: kimenő telefonhívások bonyolítása, ügyfelekkel való kapcsolattartás, időpontok egyeztetése, szerződések, nyomtatványok kitöltése, rendezvények szervezésében való közreműködés stb.

Kellemes munkakörnyezet, előrelépési lehetőségek!

Kérjük a jelentkezőket, fényképes önéletrajzukat emaiben elküldeni a megadott emailcímre.

bosnyak.kata@gmail.com

Mérlegképes könyvelőt keresünk

Munkavégzés helye: IV. kerület | Jellemzők: , ,

Vállalkozásfejlesztéssel foglalkozó cég mérlegképes könyvelőt keres főállásban budapesti székhelyű irodájába.

Érdeklődni lehet: Varga Marianna +36 30 700 8171

Fényképes önéletrajzokat a következő címre várjuk: palinkas.marianna@ceggondozo.hu

Autófényező

Munkavégzés helye: IV. kerület | Jellemzők:

Újpesten működő autószervízünkbe tapasztalattal és szakmai gyakorlattal rendelkező autófényező munkatársat keresünk.

Érdeklődni lehet: 70 93 44 340 számon vagy önéletrajzot kérünk küldeni a gumis@homeautohaz.hu-ra.

Drupal fejlesztő

Munkavégzés helye: X. kerület | Jellemzők: , , ,

A Portalsoft Kft., a Businessware cégcsoport új tagja keres PHP, Javascript és Drupal 6 fejlesztésben jártas diákokat, meglévő rendszereinek továbbfejlesztésére.
A Businessware cégcsoport (www.businessware.hu ) 2002 óta van jelen a web alapú informatikai rendszerfejlesztés piacán, olyan ügyfelekkel, mint a KÜRT (www.kurt.hu ), a Club Azúr Resort (www.clubazur.hu ), az Art of Sales – Azúr Phone (www.artofsales.hu ), az e-Corvina (www.e-corvina.hu ) vagy a TABELLO System (www.tabello.com ).

Főbb termékeink a Timeshare Office – timeshare ügyviteli programcsomag (CRM, CallCenter, szerződéstár, statisztikák, jutalék elszámolás, kontingens kezelés), a KÜRT Adatmentés worldwide Elektronikus Ügyfélszolgálati rendszere vagy a TABELLO.com (www.tabello.com ) interaktív nyelvoktató rendszer.

Keresünk olyan tehetséges, intelligens, informatikus vagy programozó-, programtervező matematikus szakos hallgatókat, akik diákmunka keretében működnének közre rendszereink továbbfejlesztésében, tesztelésében.

Követelmények:
• PHP 5
• JavaScript
• jQuery
• HTML
• minimum alapfokú angol nyelvtudás

Előnyt jelent ezen felül:
• Drupal 6.x rendszer ismerete
• Drupal 6.x modul fejlesztési tapasztalat
• Apache
• MySQL
• SMARTY PHP keretrendszer felhasználási tapasztalat

A jelentkezéseket e-mailben várjuk (magyar nyelvű, fényképes önéletrajzzal), az info@portalsoft.hu e-mail címre

Takarító

Munkavégzés helye: VII. kerület | Jellemzők: ,

7. kerületi partnerünk keres megváltozott munkaképességű munkatársat

Takarítói pozícióba

Feladatok:

az épületen belüli közös helységek takarítása

Elvárások:

általános iskolai végzettség

Előny:

takarításban szerzett tapasztalat

Amit kínálnak:

határozatlan idejű szerződés

4 órás részmunkaidő

havi fix jövedelem, a minimál bér arányos része

Jelentkezés:

Motiváció Alapítvány munkaközvetítő irodáján keresztül
időpont egyeztetés: 318-9920, munkakozvetito@motivacio.hu

Időpont egyeztető

Munkavégzés helye: VII. kerület | Jellemzők: ,

Budapesti partnerünk otthonról végezhető adminisztratív munkát kínál. A pozíció megnevezése: időpont egyeztető.

Feladatok:
-időpontok egyeztetése telefonon potenciális partnerekkel

Elvárások:
-érettségi
-jó kommunikációs készség
-alapfokú számítógépes ismeretek

Amit kínálnak:
-havi fix jövedelem (órabér)
-részmunkaidő

Jelentkezés:
-Motiváció Alapítvány munkaközvetítő irodáján keresztül
-időpont egyeztetés: 318-9920, munkakozvetito@motivacio.hu

Rendszertervező- , szervező

Munkavégzés helye: XII. kerület | Jellemzők: ,

Nonprofit kft. köz- és felsőoktatással foglalkozó fejlesztői csapatába Rendszertervező- , szervező munkakör betöltésére keres munkatársat.

Feladatkör:
• Fejlesztési módszertan elemeinek betartása, a fejlesztési folyamat végig vitele az igények megfogalmazásától az üzemeltetésre átadásig
• Komplex, heterogén környezetben működő informatikai rendszerek üzleti és informatikai logikájának tervezése, specifikálása, a megvalósítás támogatása.
• Adatmodellek analizálása, tervezése, dokumentálása, a megvalósítás támogatása
• Rendszerek, szolgáltatások közötti kommunikáció megtervezése

Elvárásaink:
• Összetett adatbázisok tervezésében, kezelésében szerzett gyakorlat
• 2 éves gyakorlat nagyobb, komplex, és heterogén rendszerek tervezésében, dokumentálásában, megvalósításában
• 3 éves gyakorlat az alábbi nyelvek valamelyikében (Java, C#, PHP) való fejlesztésben;
• XML technológiák ismerete;
• Proaktív munkavégzés
• Felelősségteljes, lelkiismeretes önálló munkavégzés;
• Munkaidőhöz való rugalmas hozzáállás;
• Megbízhatóság;
• Kiváló kommunikációs és kapcsolatteremtő készség;
• Csapatmunkára való alkalmasság;
• Szakmai angol nyelvtudás.

Előny:
• Adattárházak ismerete
• Fejlesztési és projektvezetési módszertanok ismerete
• SOA szemléletmód ismerete;
• vezetői szemlélet, tapasztalat
• Shell scriptek, Perl nyelv ismerete;
• IBM message Broker ismerete;
• IBM-WebSphere MQ ismerete;
• IBM-DB2/MySQL adatbázis ismerete;

Jelentkezési határidő: A megjelenést követő 4 hét.
Fényképpel ellátott szakmai önéletrajzát „Rendszertervező” megjelöléssel, az alábbi
e-mail címre kérjük eljuttatni: hr@educatio.hu.

Senior Java, Java EE fejlesztő

Munkavégzés helye: XII. kerület | Jellemzők: , ,

Nonprofit kft. köz- és felsőoktatással foglalkozó fejlesztői csapatába Senior Java, Java EE fejlesztő munkakör betöltésére keres munkatársat.

Feladatkör:
• Oktatással kapcsolatos informatikai háttérrendszerek specifikálásában, Java környezetben való tervezésében, fejlesztésében való részvétel
• Adattárházhoz kapcsolódó alkalmazások fejlesztésben való részvétel

Elvárásaink:
• legalább 3-4 éves gyakorlat Java környezetben való fejlesztésben;
• specifikálási, tervezési tapasztalat
• SQL nyelv ismerete;
• XML technológiák ismerete;
• Spring Framework ismerete;
• Felelősségteljes, lelkiismeretes önálló munkavégzés;
• Munkaidőhöz való rugalmas hozzáállás;
• Megbízhatóság;
• Jó kommunikációs és kapcsolatteremtő készség;
• Csapatmunkára való alkalmasság;
• Szakmai angol nyelvtudás.

Előny:
• J2EE ismeret (Glassfish),
• DB2, SQL Server, MySQL ismerete,
• Spring MVC, Spring Webservices, Spring LDAP ismerete,
• Adattárház ismeretek
• UML ismerete,
• Webszolgáltatás szabványok ismerete,
• Eclipse, Netbeans, Enterprise Architect eszközök ismerete.
• IBM-WebSphere Message Broker ismerete,
• Vezető fejlesztői tapasztalatok

Jelentkezési határidő: A megjelenést követő 4 hét.
Fényképpel ellátott szakmai önéletrajzát „Java fejlesztő” megjelöléssel, az alábbi e-mail címre kérjük eljuttatni: hr@educatio.hu.

ASP.NET fejlesztő (.NET 4.0)

Munkavégzés helye: XII. kerület | Jellemzők: , ,

Nonprofit kft. köz- és felsőoktatással foglalkozó fejlesztői csapatába ASP.NET fejlesztő (.NET 4.0) munkakör betöltésére keres munkatársat.

Feladatkör:
• Oktatási rendszerek háttértámogatására szolgáló rendszerek fejlesztése, karbantartása;
• Meglévő rendszerek fejlesztése, üzemeltetése;
• Folyamatok és fejlesztések dokumentálása.

Elvárásaink:
• 1-2 év tapasztalat ASP.NET fejlesztésekben;
• MS SQL Server (lekérdezések, tárolt eljárások) magas szintű ismerete;
• XML ismerete;
• Felelősségteljes, lelkiismeretes önálló munkavégzés;
• Munkaidőhöz való rugalmas hozzáállás;
• Megbízhatóság;
• Kiváló kommunikációs és kapcsolatteremtő készség;
• Csapatmunkára való alkalmasság;
• Szakmai angol nyelvtudás.

Előny:
• C# nyelv ismerete
• ASP.NET MVC tapasztalat
• AJAX technológiák ismerete
• MS SQL Server üzemeltetési tapasztalat
• Közoktatásban szerzett tapasztalat
• IBM DB2 ismeretek
• IBM WebSphere MQ ismeretek

Jelentkezési határidő: A megjelenést követő 4 hét.
Fényképpel ellátott szakmai önéletrajzát „ASP.NET fejlesztő” megjelöléssel, az alábbi
e-mail címre kérjük eljuttatni: hr@educatio.hu.

Földrajz tanár

Munkavégzés helye: X. kerület | Jellemzők:

Pannon Oktatási Központ Gimnázium egyetemi végzettséggel rendelkező földrajz vagy fölrajz/biológia szakos pedagógust keres, Budapesti munkavégzésre!

Érdeklődni: +36 30 400-6576, info@pok.suli.hu

Eladó

Munkavégzés helye: XX. kerület | Jellemzők: ,

Pesterzsébeten lévő árusítóstandba keresek azonnali kezdéssel eladót. Teljes vagy részmunkaidős is érdekel. Lehetőleg közelben lakók, vagy akinek nem gond a távolság.
Fényképes jelentkezéseket a sefi111@freemail.hu-ra várom.
Köszönettel: Gábor

Pultos hölgy

Munkavégzés helye: XVIII. kerület | Jellemzők:

Presszóba keresünk pultos hölgyet 45 éves korig, akár betanítással a XVIII. kerületből. Fényképes önéletrajzokat várjuk a ppr2000@freemail.hu – e-mail címre.

Titkárnőt keresünk sportklubba

Munkavégzés helye: XV. kerület | Jellemzők: ,

Hosszú távra kínálunk munkalehetőséget a sport szakma iránt érdeklődőknek. Feladatok: ügyfelekkel, játékosokkal való kapcsolattartás, edzések és versenyek szervezése, szövetséggel történő együttműködés, adminisztráció. Szükséges nyelvtudás: angol. Küldje el önéletrajzát és érdeklődjön edzőnknél az alábbi elérhetőségeken:

pingpongiskola@gmail.com
06306621801

Köredző

Munkavégzés helye: III. kerület | Jellemzők: ,

Budapesten, a III. kerületben Curves női fitnesz klub női munkatársat keres összetett edzői, marketing és értékesítési feladatok ellátására, teljes munkaidőben. Betanított munka; vidám, energikus személyiség és pozitív kisugárzás alapfeltétel.
Jelentkezni lehet fényképes önéletrajzzal az alábbi email címen: kolosy@curves-magyarorszag.hu

Sales manager

Munkavégzés helye: XII. kerület | Jellemzők: ,

Fiatalos, lendületes grafikai és fotóstúdió keres Budapesten és környékén, csapatban dolgozni tudó, agilis munka-szervezőt.

Elvárások: b kategóriás jogosítvány, rugalmasság, Microsoft Office ismerete, angol nyelvtudás

Előny: gépkocsi, szakirányú végzettség, egyéb nyelvtudás

Amit ajánlani tudunk: versenyképes fizetés

Jelentkezni fényképes önéletrajzzal a megadott e-mail címen lehet (info@areaarea.com)

Gyorséttermi alkalmazott

Munkavégzés helye: VII. kerület | Jellemzők: , ,

VII. kerületi gyorsétterem jellegű étkezdébe keresünk takarító, konyhás(nem szakács) és/vagy pultos személyzetet napi 4 vagy 2-2 órába állandó munkára. Jelentkezés meghallgatásra telefonon (+36/70-3955-108) vagy e-mail-ben (daud.ici@gmail.com).

Titkárságvezető

Munkavégzés helye: VIII. kerület | Jellemzők: , ,

Pszichiátriai Klinika (Balassa u.6.1083 Budapest) gyakorlott titkárságvezetőt keres kiváló angol nyelvtudással, gépírás és windows alkalmazások ismeretével azonnali kezdéssel.

Önéletrajzokat a demeny@psych.sote.hu címre szíveskedjenek küldeni.

Jelentkezni lehet Kovácsné D.Ildikónál: 06-20-825-0212

Irodai értékesítő

Munkavégzés helye: V. kerület | Jellemzők:

Filmes cég értékesítő tapasztalattal rendelkező, dekoratív hölgy munkatársat keres filmes tanfolyam értékesítésére. Filmes vagy színházi tapasztalat előny. Feladat: tárgyalások lebonyolítása meglévő ügyfelekkel, szerződéskötés. Nem ügynöki munka. Fizetés: fix+ jutalék. Jelentkezni lehet a bmconlinetv@gmail.com címen „irodai értékesítő” jeligére.

Parkolóőr

Munkavégzés helye: XII. kerület | Jellemzők:

Parkolóőr munkakörbe, munkatársakat keresünk:

Szakmai feltételek:
- szakképesítés (OKJ szám: 31 861 03 000000 00)
- erkölcsi bizonyítvány
- középfoku bizonyítvány előnyt jelent

Fényképes önéletrajzukat az alábbi címekre küldjék:
- FÁBER Kft. 1126 Budapest, Böszörményi út 24/B.
- Telefon/Fax: +36 1 355 6859
- E-mail: piroska.vegh@faberkft.hu

Jelentkezésüket fogadjuk: 2011. szeptember 20-ig.

Konyhai segítő, mosogató, pultos

Munkavégzés helye: VI. kerület | Jellemzők:

Belvárosi ételbárba keresünk szakmai tapasztalattal és jó teherbírással rendelkező konyhalányt, konyhai segítőt, előkészítőt, mosogatót, pultost. Kizárólag rendezett külsővel bíró, szorgalmas és becsületes embereket várunk személyes elbeszélgetésre a VI. kerület Bajcsy-Zsilinszky út 27. szám alatt található Padlizsánvirág Ételbárba.

Titkárnőt keresünk azonnali kezdéssel

Munkavégzés helye: III. kerület | Jellemzők: , ,

Ha neked van…

- felsőfokú végzettséged
- jogosítványod
- angol nyelvismereted szóban és írásban egyaránt
- magas Ms Office ismereteid
- kimagasló probléma megoldó készséged
- bírod a stresszt

…és szeretnél azonnal dolgozni, küld el fényképes Önéletrajzodat fizetési igény megjelölésével a sunwozrt@gmail.com email címre. Fontos, hogy tüntesd fel a kért adatokat!

Event Sales Executive

Munkavégzés helye: VI. kerület | Jellemzők: ,

Event Sales Executive

Our constantly developing non profit organization is seeking an Event Sales Executive to assist in the promotion, fundraising, sponsorship and delegate sales for our international events.

This position requires the individual to conduct extensive online research to identify prospective participants, cold calling and following up sales leads, selling new subscriptions through telephone campaigns, negotiating with potential participants and sponsors and closing deals over the phone. The successful candidate will have to reach set targets, maintain personal call rates and keep accurate date records of sales progress, and also be ready to maintain high ethical standards throughout the work.

Competencies & Skills Required:
Fluent business English
Excellent interpersonal, communication and negotiation skills
Dynamic and positive attitude
Comfortable to work to targets and deadlines
Ability to perform well under pressure
Ambitious and self motivated attitude
Experience in the pharmaceutical industry and/or in telesales and/or in fundraising for a non-profit organization is an advantage.

What we offer:
Intellectually stimulating work environment
International business development opportunities
Competitive salary (basic + commission) with large earning potential
The possibility to travel abroad
Full training program
To apply please send your CV to:sz.fileki@eiccrp.eu

Kozmetikus

Munkavégzés helye: XVI. kerület | Jellemzők: ,

XVI.-kerületi 18 éve működő szépségszalonba gyakorlattal rendelkező, kreatív, pontos, rendszerető, tetoválni tudó kozmetikust keresek októbertől heti 2 napra. A jelentkező legyen járatos a testkezelésekben is!

T:0630-4588246
Molnár Anikó

Titkárnő

Munkavégzés helye: I. kerület | Jellemzők: ,

Budapest I. kerületében lévő irodaházba klasszikus titkárnői munkára adminisztratív munkaerőt keresünk, aki heti 1 alkalommal az irodai takarítást is elvégzi. Az iroda területe kb. 50 nm. Az irodában 3 ember dolgozik állandóan.

Az állás főállás. Kezdés: szept 15 és okt. 01 között.

Jelentkezés: önéletrajzzal, fizetési igény megjelölésével

E-mail cím: humaneroforras2010@gmail.com

Telemarketinges munkatárs

Munkavégzés helye: VII. kerület | Jellemzők:

Belvárosi tánciskolánkba telemarketinges munkatársat keresünk, feladat: időpont egyeztetés.

Heti 5 nap/8óra, versenyképes fizetés. Fényképes önéletrajzokat a csillaggyar@gmail.com címre várjuk.

Manager asszisztens logisztikai területre

Munkavégzés helye: XXIII. kerület | Jellemzők: ,

Csomagolásban jártas, logisztikai végzettséggel rendelkező munkatársat keresünk budapesti munkahelyre.

Feltétel: gépjármű, B kategóriás jogosítvány.

A fényképes önéletrajzokat fizetési igény megjelölésével az alábbi e-mail címre várjuk: pro-terminal@pro-terminal.hu

pultos

Munkavégzés helye: VII. kerület | Jellemzők: ,

Pultos felszolgálót keresünk.
Megbízható, nyelvtudás előny. Jelentkezni a 06306616411 számon üzletvezető: Nemeh David

Értékesítő, üzletkötő

Munkavégzés helye: XIV. kerület | Jellemzők: ,

Budapesti központú cég keresi határozott, rátermett, fiatalos, jó megjelenésű és rugalmas értékesítői munkatársát.

Elvárások:

* kiépült és sokoldalú kapcsolati rendszerrel rendelkezik
* minimum középiskolai végzettség
* tárgyalóképes angol nyelvtudás
* minimum 3 éves értékesítői tapasztalat

Előny:

* értékesítési vezetői tapasztalat

Amit kínálunk:

* fiatalos csapat
* versenyképes fizetés
* két hét próbaidő után állandó munkahely

Jelentkezés módja:

Fényképes önéletrajzokat és motivációs leveleket a vidoczy.stella@gmail.com címre várjuk.

Munkavédelmi technikus

Munkavégzés helye: III. kerület | Jellemzők: ,

Munkatársat keresünk Óbudai munkahelyre EH&S feladatok ellátására:

Munkakör betöltéséhez szükséges minimális elvárások:

- munkavédelmi technikusi végzettség
- angol nyelvtudás (társalgási szintű)
- “B” kategóriás jogosítvány
- számítógépes ismeretek (Outlook, excel, word, powerpoint)

Fényképes önéletrajzokat várjuk job@hdhungary.hu email címre.

Elérhetőségek:

Helpdesk Hungary Kft.
Tata, Ady Endre út 17.
34/425-284
20/463-1210
www.hdhungary.hu

Drupal fejlesztő

Munkavégzés helye: XI. kerület | Jellemzők: , , ,

Magyarország vezető szakmai blogmagazinja Drupalban jártas PHP fejlesztőt keres hosszú távra! A portál fejlesztése távmunkában végezhető.

Amit kérünk:
- Felsőfokú szakirányú végzettség, vagy ezzel egyenértékű Drupal programozói tapasztalat
- Precíz, lelkiismeretes munkavégzés
- Angol nyelvtudás
- PHP, HTML, CSS és JavaScript szakértelem
- Megbízhatóság

Jelentkezésedet e-mailben várjuk a stiftand[kukac]gmail.com címen, az alábbiak feltüntetésével:

- Alapadatok: név, lakhely, életkor, végzettség, iskola/munkahely
- Egy rövid bemutatkozás.
- A követelményeinknek milyen szinten felelsz meg?
- Mihez értesz még a követelményeken túl?
- Heti hány órát tudsz nekünk dolgozni?
- Néhány működő referencia munka.
- Fizetési igény: nettó Ft/óra és/vagy havi bruttó.

Szakács

Munkavégzés helye: IV. kerület | Jellemzők:

Szakácsot keresek kis kiszállítós pizzériába! – rayman@freestart.hu

Angol és német nyelvtanár

Munkavégzés helye: XVIII. kerület | Jellemzők: , ,

Induló nyelviskolánkba keresünk tapasztalattal rendelkező vagy pályakezdő, interaktiv táblát ismerő, számlaképes, óraadó ANGOL és NÉMET nyelvtanárokat szeptember 12-én induló alábbi típusú nyelvtanfolyamokra:

Általános éves (180 óra), 10 hetes klasszikus (64 óra), nyelvvizsga felkészítő (60 óra), érettségire felkészítő tanfolyam (136 óra)

Bérezés: bruttó 1500-1800 Ft/óra

Fényképes önéletrajzokat a magellan.nyelviskola@gmail.com email címre várjuk.

Ügyféltanácsadó

Munkavégzés helye: XI. kerület | Jellemzők:

Cégünk a GlobalFX Investment Zrt, a folyamatos piaci fejlődés fenntartásához keres budapesti irodájába tehetséges, lelkes és eredményorientált ügyféltanácsadói munkatársat, komoly szakmai kihívást jelentő pozícióba.

Elvárások:
Legalább középfokú végzettség, jó kommunikációs készség, felhasználói szintű számítástechnikai ismeretek, stressz-tűrő képesség

Előny:
deviza-/részvénypiaci ismeretek, brókervizsga.

Amit ajánlunk:

Kiemelkedő kereseti lehetőség, Alkalmazotti státusz, Fiatal, dinamikus csapat, Folyamatos képzések, Szakmai fejlődési, előrelépési lehetőség.

Jelentkezés: fényképes önéletrajz
info@globalfx.hu

Motoros futár

Munkavégzés helye: VIII. kerület | Jellemzők:

Motorbiciklivel rendelkező futárt keresünk a VIII. kerületi éttermünkbe. Fizetés és munkaidő megegyezés szerint.

Az Üllői út 34-ben lehet érdeklődni minden nap 12:00 és 22:00 között.

Szerelésvezető

Munkavégzés helye: XI. kerület | Jellemzők: , ,

Cégünk a GD Gép és Daru Kft. ( www.gepesdaru.hu ) francia nyelvtudással rendelkező munkatársakat keres több pozícióba.

A GD Gép és Daru Kft. rakodástechnikai és emelőgépek tervezésével, gyártásával, kivitelezésével foglalkozik belföldön és külföldön egyaránt.

Szerelésvezető

Külföldi munkák során elsősorban francia nyelven kapcsolattartás a helyi építésvezetővel, kapcsolattartás megrendelőnkkel. A külföldi munkák nem jelentenek állandó kint tartózkodást! Belföldi munkák esetén a feladat azonos a külföldön végzett feladatokkal csak magyar nyelven. Egy-egy külföldi megbízás időtartama átlagosan 1-2 hét. Gyakoriság: változó, éves szinten 5-10 alkalom.
Lehetőség szerint gépészmérnök vagy villamosmérnök végzettségű munkatársat keresünk, de középfokú gépész végzettség is megfelelő lehet.

Elvárások: francia műszaki nyelvtudás, műszaki érdeklődés.

Előnyt jelent: angol nyelvtudás

Amit kínálunk: biztos munkahely, korrekt fizetés, szakmai fejlődés

Kapcsolattartó: Szakács Éva szervizvezető ( 06-30-250-1438 )
Az önéletrajzokat az alábbi e-mail címre várjuk: szakacse@gepesdaru.hu

Műszaki asszisztens gépészmérnök végzettséggel

Munkavégzés helye: XI. kerület | Jellemzők: ,

Tisztelt Érdeklődő!

Cégünk a GD Gép és Daru Kft. ( www.gepesdaru.hu ) francia nyelvtudással rendelkező munkatársakat keres több pozícióba.

A GD Gép és Daru Kft. rakodástechnikai és emelőgépek tervezésével, gyártásával, kivitelezésével foglalkozik belföldön és külföldön egyaránt.

Műszaki asszisztens gépészmérnök végzettséggel

Feladat: Egyedi emelőgépek tervezésére, gyártására, kivitelezésére vonatkozó francia nyelvű megkeresések lefordítása magyar nyelvre. A magyar nyelven elkészült ajánlatok, dokumentációk fordítása franciára. A projekt kivitelezése során felmerülő részfeladatok elvégzése, koordinálása.

Elvárások: francia műszaki nyelvtudás, műszaki érdeklődés.

Előnyt jelent: angol nyelvtudás

Amit kínálunk: biztos munkahely, korrekt fizetés, szakmai fejlődés

Kapcsolattartó: Szakács Éva szervizvezető ( 06-30-250-1438 )
Az önéletrajzokat az alábbi e-mail címre várjuk: szakacse@gepesdaru.hu

Üdvözlettel
Szakács Éva

Mobiletelefon szerelés, javítás, műszerész, hibakereső

Munkavégzés helye: XVIII. kerület | Jellemzők:

Mobiletelefon szerelésben, javításban jártas dolgozókat, műszerészeket, hibakeresőket, hibajavítókat és gyártósori tapasztalattal rendelkező betanítottakat és érettségizettek felveszünk Budapestre azonnali kezdéssel több műszakba. Korrekt fizetés, műszakpótlék, bónusz, étkezési jegy. tel: 20-401-7163, 1-413-0705, hr@jobandcareer.hu vagy toborzas@jobandcareer.hu

Fittness vezető

Munkavégzés helye: VI. kerület | Jellemzők:

Belvárosban lévő kondi terembe, edzői végzettséggel teljes munkaidőre, megbízható hölgyet keresünk.

További információ: 06 20 207 50 57

Tanácsadó munkakör

Munkavégzés helye: XI. kerület | Jellemzők: ,

Új kollégát keresünk TANÁCSADÓ munkakörbe

A Honlap Tanácsadó Kft., a 2011-ben alakult HOTA csoport része, mely négy cég egyesüléséből jött létre. Az egyesülés oka egyszerű: az alapítók a hasonló életfilozófián és világképen kívül közös céllal is rendelkeznek, amely nem más, mint hogy a magyar kis,-és középvállalkozások cégvezetőinek az online világban, azaz az Interneten való érvényesülésben segítsenek.

A négy cég négy különböző szegmensét fogta át ennek a területnek, ami összeadódva átfogó megoldást kínál a cégvezetők számára kezdve onnan, hogy mitől lesz profitot hozó egy vállalkozás weboldala, hogy hogyan kerül az Interneten keresők fókuszába, hogyan tartja meg a látogatók figyelmét a leghatékonyabb és piacvezetéshez nélkülözhetetlen módszerekkel, egészen odáig, hogy milyen online csatornákon keresztül szólíthatja meg a célcsoportját eredményesen.

A cégcsoporton belül a Honlap Tanácsadó Kft.-ben a honlapelemzés, az online stratégia tervezés, a webtervezés és az online coach szolgáltatásainkkal elérjük, hogy a hozzánk forduló vállalkozások az internetes piacon hatékonyan érvényesülnek kínálatukkal, és növelik bevételüket.

Bár az egyesült cégek egy része már évek óta tevékenykedik, az együttműködés néhány szerkezeti átalakítást, illetve új munkakörök létrejöttét eredményezte.

Ennek megfelelően a következő munkakörbe keressük új kollégánkat:

TANÁCSADÓ munkakör

A feladatok mennyisége indokolja új tanácsadó kollégával való bővülésünket. Feladata kulcsfontosságú: az ügyfelekkel való személyes találkozó során a céget képviselve prezentálja működésünk célját, azaz a cégvezetők online érvényesülésének segítését, illetve a feltárt igények és elvárások alapján részt vesz a dokumentációk összeállításában is.

Feladatai:
- Üzleti igények és folyamatok feltárása az ügyfelekkel történő személyes konzultációk során;
- Céges weboldalak funkcionális és tartalmi tervezése, kidolgozása, dokumentálása;
- Statisztikák elemzése.

Elvárások:
- Marketing és/vagy kommunikációs felsőfokú végzettség;
- Magas szintű számítógépes ismeret;
- Online területen szerzett minimum 3 éves szakmai tapasztalat;
- Kiváló kommunikációs képesség szóban és írásban;
- Innovatív és kreatív szemlélet;
-Önálló munkavégzés.

Előny:
- Weboldalak tervezésében, fejlesztésében való jártasság

Amit kínálunk:
- Étkezési hozzájárulás;
- BKV havibérlet;
- Pozitív, támogató munkahelyi légkör;
- Igényes munkakörnyezet;
- Fejlődési lehetőség.

Amennyiben képesnek érzi magát a munkakör betöltésére, és azt érzi, szívesen dolgozna azért a célért, amelyet cégünk képvisel, mert azonosulni tud vele, várjuk jelentkezését e-mail címünkre: karrier@honlaptanacsado.hu

Levelében a következőket kérjük elküldeni:
- szakmai önéletrajz;
- fizetési igény megjelölése;
- referenciák korábbi munkahelyekről.

Minden jót kíván önnek
a honlaptanacsado.hu csapata

Customer Service Representaive (Czech)

Munkavégzés helye: XI. kerület | Jellemzők: ,

The Swinburn and Partners is now looking customer Service Representative with Czech language knowledge

Tasks:

Receive & process customer (e)-mails, calls
Provide support to team members
Solve customers’ problems

Expectations:

Fluency in Czech language (Hungarian is not a must)
Good PC handling is essential (Word, Excel, Outlook)
Excellent communication and customer handling skills
Excellent problem solving skills

Our offer:

Part time job is also possible
Multinational environmet
Flexible working hours

Location:

Budapest

Contact:

Czékus Kornél
kornel.czekus@swinburnandpartners.com
0036 20 550 63 21

Customer Service Representaive

Munkavégzés helye: XI. kerület | Jellemzők: ,

The Swinburn and Partners is now looking customer Service Representative with Dutch language knowledge

Tasks:

Receive & process customer (e)-mails, calls
Provide support to team members
Solve customers’ problems

Expectations:

Fluency in Dutch language (Hungarian is not a must)
Good PC handling is essential (Word, Excel, Outlook)
Excellent communication and customer handling skills
Excellent problem solving skills

Our offer:

Part time job is also possible
Multinational environmet
Flexible working hours

Location

Budapest

Contact

Czékus Kornél
kornel.czekus@swinburnandpartners.com
0036 20 550 63 21

Folyamatmérnök

Munkavégzés helye: XXI. kerület | Jellemzők: , , ,

A Swinburn and Partners Kft multinacionális termelő (könnyűipar) partnere számra keres munkatársat a következő munkakörbe

Folyamatmérnök

Feladatok:

Gyártási technológia felügyelete és folyamatos fejlesztése;
Termelés támogatás, és a gyártás során felmerülő problémák megoldása,
Termeléssel kapcsolatos riportok készítése;
Selejtcsökkentési és hatékonyság növelési projectek önálló vezetése;
Termelési és karbantartási folyamatok során felmerülő hibák analizálása és megoldása;
Termeléssel és karbantartással kapcsolatos költségcsökkentési projectek vezetése;
Állásidők elemzése, csökkentése;
Szerszámozások tervezése, részvétel az új termék bevezetésben,
Mintagyártási folymatok felügyelete, dokumentálása,
Gyártással kapcsolatos dokumentációk készítése és karbantartása;
Termelési dolgozók oktatása;
Minőségfejlesztés;

Elvárások:

Gépészmérnöki végzettség,
Kommunikációs szintű angol nyelvismeret /írásban és szóban/
Termelési környezetben és projectvezetésben eltöltött minimum 2 éves tapasztalat.
AutoCAD tervező program ismerete
Magas szintű Microsoft Office programcsomag ismeret
Lean, 5S ismeret

Juttatások:

versenyképes fizetés;
utazási hozzájárulás;
havi étkezési hozzájárulás;

Munkavégzés helye:

Budapest vonzáskörzete (belvárostól déli irányban)

Jelentkezési lehetőség

Czékus Kornél

kornel.czekus@swinburnandpartners.com

0036 20 550 63 21

közterület-felügyelő

Munkavégzés helye: Budapest | Jellemzők:

A FŐVÁROSI KÖZTERÜLET-FELÜGYELET
FELVÉTELT HÍRDET
KÖZTERÜLET-FELÜGYELŐ MUNKAKÖR BETÖLTÉSÉRE

Ha Ön elhivatott a főváros épített és természeti környezetének megóvása iránt, fontosnak tartja a jogszabályok betartatását, a jogsértő magatartások megszüntetését, és szívesen dolgozna a budapesti közterületek rendjének és tisztaságának megőrzése érdekében, akkor jelentkezzen!

Alkalmazási feltételek:
- magyar állampolgárság,
- büntetlen előélet,
- cselekvőképesség,
- középfokú iskolai végzettség (érettségi),
- OKJ-s közterület-felügyelői vagy azzal egyenértékű szakképesítés (rendészeti szakközépiskolai, rendőr szakközépiskolai, határrendészképző szakiskolai végzettség, rendőri szakképesítés, határrendész szakképesítés, rendőrzászlósképző iskolai végzettség, rendőrtiszthelyettes-képző iskolai végzettség),
A kiválasztottaknak részt kell venniük egészségügyi valamint pszichikai alkalmassági vizsgálaton, és vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségük van.

Előnyt jelent:
- idegen nyelv ismerete,
- kiváló kommunikációs készség,
- jó problémamegoldó és konfliktuskezelő készség,
- közigazgatási alapvizsga megléte.

Feladatok:
- közterületen, egyenruhában, gyalogos járőrszolgálat, hatósági ellenőrzés végzése (a közterület-felügyeletről szóló 1999. évi LXIII. törvényben meghatározottak szerint),
- esetenként rendészeti feladatok ellátása.

Az illetmény és egyéb juttatások meghatározása a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény és a Fővárosi Közterület-felügyelet belső szabályzatai alapján történik.

Amit kínálunk:
- biztos köztisztviselői fizetés,
- a hivatalos személyt megillető védelem.

Jelentkezés: fényképes szakmai önéletrajzot és a végzettséget igazoló okmányok fénymásolatát a Fővárosi Közterület-felügyelet humánpolitikai osztály 1054 Budapest, Akadémia utca 1. postacímre vagy a szemelyzeti@kozterulet-felugyelet.hu e-mail címre kérjük megküldeni.

tánciskola szervező-koordinátor

Munkavégzés helye: VII. kerület | Jellemzők: , ,

Budapesti, belvárosi tánciskola szervező-koordinátor munkatársat keres az iskola vezetésére. Ambíciózus, rátermett, jó kommunikációs képességgel rendelkezők jelentkezését várjuk, akik képesek vezetni, felfuttatni és irányítani egy ilyen intézményt.
Telefonszám: 0670-222-2260

promoter-szervező

Munkavégzés helye: VII. kerület | Jellemzők:

Koncert és előadás szervező iroda promoter-szervező pozícióba keres rátermett, jó kommunikációs képességekkel rendelkező, jó megjelenésű, ambiciózus kollégákat. Jogosítvány feltétel. Nyelvtudás előnyt jelent.
telefon: 0670-222-2260

könyvelő

Munkavégzés helye: XXI. kerület | Jellemzők: ,

XXI. kerületi könyvelőiroda keres munkatársat könyvelő pozícióba.

A munkakör betöltésének feltételei:
-Szakmai tapasztalat
-Önálló, pontos munkavégzés
-Csapattal való együttműködési készség
-Jó kommunikációs és problémamegoldó képesség
-Ügyfél orientált, segítőkész hozzáállás

A jelentkezésnél előnyt jelent:
-Idegen nyelv ismerete (elsősorban angol-német)

A FÉNYKÉPES önéletrajzokat az ivett.jaszberenyi@optitax.hu e-mail címre várjuk.

Tehergépkocsi vezetőt keresek Budapesten

Munkavégzés helye: IX. kerület | Jellemzők: ,

Bútorszállításban és rakodásban jártas tehergépkocsi vezetőt keresek Budapesten belföldi árufuvarozói engedéllyel.

Tel: 06309500659

Autó-karosszéria-lakatos

Munkavégzés helye: XVIII. kerület | Jellemzők:

Önállóan dolgozni tudó autó-karosszéria-lakatost keresünk!

Jelentkezni e-mailben vagy telefonon: 06-30-932-4690 lehet.

Autófényező

Munkavégzés helye: XVIII. kerület | Jellemzők:

Önállóan dolgozni tudó autófényezőt keresünk!

Jelentkezni e-mailben vagy telefonon: 06-30-932-4690 lehet.

Pénzügyi előadó

Munkavégzés helye: IX. kerület | Jellemzők:

A munkakör fő feladatai

A pénzforgalommal kapcsolatos feladatai:

- pénzforgalommal kapcsolatos feladatok folyamatos naprakész elvégzése
- szállítói, szolgáltatási követelések határidőre történő kiegyenlítése, kifizetése,
- a szabályszerű pénzkezelés megszervezése és biztosítása, lebonyolítása,
- a bankokkal kapcsolatos ügyek intézése

Vevőkkel és szállítókkal kapcsolatos feladatai:

- a vevők és szállítók folyószámláinak folyamatos figyelemmel kisérése, pénzügyi mozgások előkészítése a főkönyvi könyvelés részére,
- levelezés a kintlévőségek behajtása érdekében, a behajthatatlan követelések jogi előkészítése, fizetésmeghagyás peresítése a jogtanácsossal közösen,
- határidőn túli fizetések figyelemmel kísérése, kamatterhelő levelek kiküldése,
- eljárások kezdeményezése,
- egyéb terhelések kiküldése.

A munkakör betöltésének szakmai feltételei:

Szakmai szakképzettség:
- Középfokú szakirányú végzettség
- Felhasználói szintű számítástechnikai ismeretek

Szakmai tapasztalat:
- Legalább 2 év gyakorlat

A munkakör betöltéséhez előnyös:

- Budapest IX. ker. állandó lakhely
- Jó kommunikációs készség
- Regisztrált munkanélküli

A jelentkezéseket email kérjük, fényképes önéletrajz formájában. – igazgato@feszofe.hu

Ügyfélkapcsolati és marketing asszisztens

Munkavégzés helye: X. kerület | Jellemzők:

Elöljáróban:

A munkakör látszólag két egymástól teljesen különböző feladatot lát el. Ez részben igaz is, de a tevékenységünk igen speciális, ami megkívánja, hogy ezt a két területet összekapcsoljuk.
Tevékenységünkről többet megtudhatsz weboldalunkon: www.internetprint.eu

A munka legfontosabb jellemzői:

A feladat:
- ügyfelekkel való kapcsolattartás magyar és angol nyelven
- viszonteladók megkeresése és a velük való kapcsolattartás magyar, angol nyelven
- online marketing feladatok
- linkgyűjtés (nemzetközi)
- Facebook profilmenedzselés (magyar és angol)
- affiliate program menedzselés (nemzetközi)
- hírlevelek (kezdetben magyar)
- Munkaidő: 9-17 óra között, de függően attól, hogy 6 vagy 8 munkaórában végzed a feladatot.
- Helyszín: 1107 Budapest, Jegenye u. 6.
- Kezdő fizetés: nettó 70 000 – 100 000 Ft (függően attól, hogy 6 vagy 8 munkaórában végzed a feladatot)
- Próbaidő: 1 hónap

Rólunk:
- Nagy szakmai tapasztalattal rendelkező elismert cég vagyunk
- Már most jók vagyunk, de a legjobbak akarunk lenni. Cégünk hatalmas fejlődés előtt áll.
- Korrekt, humánus és rugalmas cégvezetés. Ha jól dolgozol, mi nagy szabadságot hagyunk neked, és nagyon megbecsülünk

Ki az ideális jelölt?
- Kitűnő kommunikációs képességű: Megfelelő formában, megfelelő módon, választékosan kommunikál személyesen, telefonon és e-mailben, angol nyelven is.
- Rámenős, kitartó, proaktív és ambicionált: Képes nagy mennyiségű viszonteladót önállóan megkeresni és beszervezni.
- Jó a stressz- és munkatűrő képessége: Nyugodt természetű, bírja a munkából adódó folyamatos, illetve az időnkénti nagyobb terhelést, elutasítást, nehéz ügyfeleket.
- Önálló: Tud egyedül dolgozni, önálló, hatékony munkavégzésre képes, ha elakad vagy gondja van, feltalálja magát és lehetőség szerint megoldja egyedül.
- Visszafogott, barátságos: A nehéz ügyfeleket is barátságosan, üzletiesen kezeli. A panaszos ügyfelek esetében is tisztelettel, helyesen, határozottan jár el, őket újra a legjobb, elégedett ügyfeleinkké teszi.
- Igényes megjelenésű: Ápolt külsővel rendelkezik, jól öltözködik
- Angolul kifogástalanul kommunikál: Rendszeresen olvas, ír, beszél angolul.
- Kulturálisan nyitott és kíváncsi: Képes megismerni, megérteni és tisztelni más népek kultúráját, viselkedését, képes alkalmazkodni a nemzetközi ügyfelek magyartól eltérő szokásaihoz és igényeihez.
- Precíz: A rábízott munkát tökéletesen, hiba nélkül végzi el.
- Megbízható: Ha nem “őrködnünk felette”, akkor is elvégzi a tudása szerinti legjobb munkát.
- Lojális: A cég jó hír nevét szem előtt tartja, nem kockáztatja azt, igyekszik azt még jobbá tenni.
- Felelősségteljes: Igényes a munkájára, nem ad ki a keze közül nem 100%-ban elvégzett munkát.
- Rendelkezik az alábbi számítástechnikai ismeretekkel, gyakorlattal:
- Windows
- Word
- Excel
- Böngészők
- Levelezés
- Közösségi oldalak
- DTP alapismeretek (Photoshop, Illustrator, InDesign, CorelDraw)

Összefoglaló:
Olyan valakit keresünk, aki cégünk egyik alapköve lesz. Aki megjelenésével, stílusával és fellépésével tökéletesen képviseli cégünk arculatát és minőségét. Az ügyfeleket magas színvonalon, maximális tisztelettel és odaadással kezeli, de szükség esetén a komoly és határozott fellépésével mégis érvényesíti akaratát a cég érdekei szerint. Naprakész, tisztában van a munkakörét érintő legfontosabb aktualitásokkal. Adminisztrációs feladatait folyamatosan hiba nélkül végzi és akár a rendszerben fellépő rendezetlenségeket is észreveszi és felszámolja. Az adódó problémákat önállóan, kellő utánjárással lekezeli. Kollégáival szemben barátságos, egyenes, segítőkész, képes csapatban dolgozni, örömét leli a kitűzött célok elérésében.

Jelentkezés:
A személyiség a kiválasztás egyik legfontosabb szempontja. Az önéletrajzod az első benyomásunk Rólad. Mindenképpen tartalmazzon egy fényképet, egy rövid felsorolást arról ki vagy, honnan jöttél, mit csináltál eddig. Írj egy motivációs levelet is, ami arról szól, hogy miért jelentkezel erre az álláshirdetésre, miért akarsz ebben a pozícióban dolgozni és, hogy miért pont nálunk.
Jelentkezési határidő: 2011. augusztus 19.

Zárszó:
Ha ambicionált vagy, szeretnél az irodánk egyik alapköve lenni és dolgoznál egy olyan munkahelyen, ahol a munkád folyamatos kiváló minőségét elismerik és ezt a fizetésed növekedésével bizonyítják, akkor Te lehetsz a mi emberünk!
Ide várjuk jelentkezésedet: allas@internetprint.eu

Nemzetközi fuvarozó cég E kat. jogosítvánnyal keres

Munkavégzés helye: XVIII. kerület | Jellemzők:

Nemzetközi fuvarozó cég E kategóriás jogosítvánnyal és min 2 év gyakorlattal rendelkező gépkocsivezetőket keres.

Fizetés: 300.000 Ft

Érdeklődni munkaidőben a 06-30-928-9012-es telefonszámon vagy az önéletrajzokat várjuk a nemzetkozigkv08@postafiok.hu e-mail címre.

Ügyfélkapcsolattartó

Munkavégzés helye: XI. kerület | Jellemzők: ,

A Honlap Tanácsadó Kft., a 2011-ben alakult HOTA csoport része, mely négy cég egyesüléséből jött létre. Az egyesülés oka egyszerű: az alapítók a hasonló életfilozófián és világképen kívül közös céllal is rendelkeznek, amely nem más, mint hogy a magyar kis,-és középvállalkozások cégvezetőinek az online világban, azaz az Interneten való érvényesülésben segítsenek.

A négy cég négy különböző szegmensét fogta át ennek a területnek, ami összeadódva átfogó megoldást kínál a cégvezetők számára kezdve onnan, hogy mitől lesz profitot hozó egy vállalkozás weboldala, hogy hogyan kerül az Interneten keresők fókuszába, hogyan tartja meg a látogatók figyelmét a leghatékonyabb és piacvezetéshez nélkülözhetetlen módszerekkel, egészen odáig, hogy milyen online csatornákon keresztül szólíthatja meg a célcsoportját eredményesen.

A cégcsoporton belül a Honlap Tanácsadó Kft.-ben a honlapelemzés, az online stratégia tervezés, a webtervezés és az online coach szolgáltatásainkkal elérjük, hogy a hozzánk forduló vállalkozások az internetes piacon hatékonyan érvényesülnek kínálatukkal, és növelik bevételüket.

Bár az egyesült cégek egy része már évek óta tevékenykedik, az együttműködés néhány szerkezeti átalakítást, illetve új munkakörök létrejöttét eredményezte.

Ennek megfelelően a következő munkakörökbe keressük új kollégáinkat:

ÜGYFÉLKAPCSOLATTARTÓ munkakör

A meglévő ügyfelek felé kiemelten fontos a kedves és gyors kommunikáció – erre fokozott figyelmet fordítunk. A kapcsolattartás alapvetően telefonon keresztül történik.

Feladatai:
• Kapcsolattartás a meglévő ügyfélkörrel;
• Beérkező levelek, telefonok kezelése;
• Adminisztráció;
• Tárgyalások megszervezése.

Elvárások:
• Felhasználói szintű számítógépes ismeret;
• Középfokú angol nyelvtudás;
• Kiváló kommunikációs képesség szóban és írásban;
• Önálló munkavégzés;
• Jó problémamegoldó képesség, pozitív és megoldás centrikus hozzáállás;
• Vitalitás, vidámság;
• Ügyfélközpontúság.

Előny:
• Ügyfélkezelési tapasztalat;
• Vállalatirányítási rendszer használata.

Amit kínálunk:
• Étkezési hozzájárulás;
• BKV havibérlet;
• Pozitív, támogató munkahelyi légkör;
• Igényes munkakörnyezet;
• Fejlődési lehetőség.

Amennyiben képesnek érzi magát valamelyik munkakör betöltésére, és azt érzi, szívesen dolgozna azért a célért, amelyet cégünk képvisel, mert azonosulni tud vele, várjuk jelentkezését e-mail címünkre, tárgymezőben a megfelelő munkakör megnevezésével: karrier@honlaptanacsado.hu

Levelében a következőket kérjük elküldeni:
• szakmai önéletrajz;
• fizetési igény megjelölése;
• referenciák korábbi munkahelyekről.

Minden jót kíván önnek
a honlaptanacsdao.hu csapata.

Állatgyógyszertári értékesítő, raktáros-eladó

Munkavégzés helye: XIX. kerület | Jellemzők: , ,

Az Alpha-Vet Állatgyógyászati Kft. budapesti patikájába keresünk új munkatársat állatgyógyszertári értékesítő, raktáros-eladó munkakörbe hosszútávra.

Feladatok:
- Állatgyógyszertári értékesítése és áru összekészítése.

Elvárások:
- Középfokú végzettség.
- Számítógépes ismeretek – World, Excel és a levelezőrendszer felhasználó szintű ismerete -

Előny:
- Hasonló területen szerzett szakmai/értékesítési tapasztalat.
- B kategóriás gépjárművezetői engedély.
- Jó kommunikációs készség, munkabírás.

Munkavégzés helye:
- Budapest, XIX. kerület.

Jelentkezés módja:
Amennyiben ajánlatunk felkeltette érdeklődését, várjuk nettó fizetési igényével ellátott, fényképes önéletrajzát a munkakör megnevezésével az alábbi elérhetőségen: titkarsag@alpha-vet.hu

Motorcsónak szerelő

Munkavégzés helye: IV. kerület | Jellemzők:

Motorcsónak és yacht szervízbe csónakmotor szerelésben jártas vagy gyakorlott autószerelő munkatársat keresünk.

galmotorcsonak@t-online.hu

Rendszergazda

Munkavégzés helye: XVI. kerület | Jellemzők:

Rendszergazda kollégát keresünk windows szerverek telepítésre, hibafelderítésére.
Autó, nyelvvizsga, végzettség nem érdekes.
Fontos windows 2003 vagy 2008 szerver program ismerete.
Kérjük emailban jelentkezzen!

Pultos – felszolgáló

Munkavégzés helye: IX. kerület | Jellemzők:

Szakképzett, gyakorlattal rendelkező felszolgálót keresünk a Boxsarok pizzériába.
Jelentkezni kizárólag a helyszínen lehet személyesen hétfőtől péntekig 15:00-18:00-ig a IX. Páva u. 13.-ban!

Nemzetközi gépjárművezető

Munkavégzés helye: XXI. kerület | Jellemzők:

- Kamionos állást keres?
- Kipróbálna új lehetőségeket?
- Elégedetlen jelenlegi munkaadójával?
- Váltani szeretne?
- Rendelkezik C+E kategóriás jogosítvánnyal, GKI vagy TIR igazolvánnyal, PÁV-val, útlevéllel, digitális sofőrkártyával?
- Megvannak a papírjai, de nincs még tapasztalata?

Nálunk a kis, családias hangulatú vállalkozásoktól a legnagyobb fuvarozó cégekig mindenféle lehetőség egy helyen megtalálható – ráadásul gépjárművezetők részére szolgáltatásunk teljesen ingyenes.

Bővebb felvilágosítás:

TITANIUM JOB Kft.
Telefon: 1/278-1300
e-mail: jelentkezes@titaniumjob.hu
WEB: www.titaniumjob.hu

Nyilvántartási szám: 2898-2/2011-5100-781

Autógumikkal foglalkozó cég munkaerőt keres

Munkavégzés helye: VII. kerület | Jellemzők:

Budapesti autógumi kereskedelemmel foglalkozó cég keres, teherautó gumi minőség ellenőrzésében jártas munkaerőt.
Használt teherautó abroncsok átvételére.
Szakmai gyakorlat feltétel. Jogosítvány szükséges.

Bér: nettó 130.000 Forint

Érdeklődni lehet:
email: tiretradehungary@gmail.com
Tel:+36-70-609-96-54

Nyugdíjtanácsadó

Munkavégzés helye: IX. kerület | Jellemzők: ,

Állás lehetőség pályakezdőknek is!

Európa egyik legnagyobb biztosító társaságánál keresünk új munkatársakat. Változatos munka, az állásinterjúkon a képességek alapján dől el a munkakör. Főleg GTK-s hallgatók vagy diplomát már megszerzett jelölteket várunk. Teljes- és részmunka időre egyaránt van lehetőség. Diploma előny, de nem feltétel.

Kezdési támogatást nyújtunk:
első fizetésnél plusz 150.000Ft, összesen 400.000\félév.

Fényképes önéletrajzokat az alábbi e-mail címre várjuk:
soros.adam@nytanacsado.hu

Mosogató – takarító

Munkavégzés helye: IX. kerület | Jellemzők:

Mosogató-takarítót (NŐ) keresünk a IX. Páva u. 13. Boxsarok pizzériába.
2-5 éves gyakorlat szükséges hasonló munkakörben, jó hozzáállás a munkához és közeli lakhely, mert a munkaidő 9:30-24:00-ig tart munkanapokon!
Jelentkezni csak személyesen lehet a pizzériában!

Pénzügyi munkatárs

Munkavégzés helye: II. kerület | Jellemzők: ,

Nemzetközi cég keres olyan friss diplomás pályakezdőket, akik akár fő- akár mellékállásban szeretnék kipróbálni magukat egy piacvezető pénzügyi cégnél többféle pozícióban. Amit kínálunk: rugalmas munkaidő, fiatal csapat, jó hangulat, európai szintű fizetés, előrelépési lehetőség! Amit elvárunk: jó kommunikációs képesség, nyitosság, rugalmasság, kitartás.

Ha úgy érzed, a fenti tulajdonságok illenek Rád, küldj fényképes önéletrajzot emailen! Egy héten belül minden jelentkezésre válaszolunk. – barna.alexandra@gmail.com

Munka- és pénzügyi előadó munkatársat keresünk!

Munkavégzés helye: XI. kerület | Jellemzők: ,

Az Országos Munkavédelmi Képző és Továbbképző Kft. keres 1 fő munka- és pénzügyi előadó munkatársat. Az OMKT Kft. immáron 50 éve foglalkozik munkavédelmi szakemberek képzésével és továbbképzésével.

Munkavégzés helye: Budapest
Beosztás megnevezése: Munka- és pénzügyi előadó

Az új munkatárs feladatai:
- Bérszámfejtés
- Munkaügyi feladatok
- Számlázás
- Pénzügyi elszámolások vezetése

Amit mi elvárunk:
- PC-Bér program ismerete
- 1-3 év hasonló munkakörben szerzett tapasztalat
- Kreativitás esetleges új feladatok elvégzéséhez
- Precizitás
- Jó kommunikációs készségek

Előnyt jelenthet:
- Apolló program ismerete
- Bérügyintézői végzettség és/vagy pénzügyi illetve számviteli végzettség.

Természetesen minden segítséget megadunk a betanuláshoz. A jelentkezéseket szakmai önéletrajzzal a jelentkezes@omkt.bme.hu címre várjuk.

Ékszerbecsüs

Munkavégzés helye: VII. kerület | Jellemzők:

Jól szituált, nyugdíjas ékszerbecsüsi vizsgával rendelkező hölgyet vagy urat keresünk Teréz körúti üzletünkbe!

Érdeklődni: 06 20 920 6117 Wéber Magdolna

Ingatlan értékesítő

Munkavégzés helye: VII. kerület | Jellemzők:

A Duna House franchise hálózata Ingatlan értékesítőket keres.
Ha érdekel az ingatlanértékesítés és egy jól összeszokott csapatban szeretnél dolgozni jelentkezz Duna House egyik legjobb irodájába a Király utcába!

Munkavégzés helye:
1075 Budapest, Király utca 33.

Feladatod lesz nálunk:

• A felvételt nyert pályázónak feladata lesz a használt és új ingatlanok értékesítése.
• Megbízások felkutatása. A Duna House adatbázisban fellelhető ingatlanokról való tanácsadás és ezen ingatlanok bemutatása.
• Kapcsolattartás a meglévő és új ügyfelekkel. Ingatlan portfolió kezelése.

Elvárások:

• Legalább középfokú végzettség
• 3-5 év munkatapasztalat
• Kiváló kommunikációs képesség
• Eredmény, cél és sikerorientáltság
• Magas motiváltság
• Empátia

Előnyt jelent:

• Felhasználói szintű számítógépes ismeretek (MS Office)
• Értékesítői szemlélet
• Jó nyelvismeret (angol, német, francia, olasz, spanyol)

Amit kínálunk:
A Duna House Holding nem csak egyszerűen munkát kínál, hanem karrierépítési lehetőséget is. Az általunk kínált ingatlan értékesítői pozícióban elsajátíthatsz olyan tapasztalatokat, amelyek az életpályád során fontosak lehetnek az előrelépésed szempontjából. Az ingatlan értékesítési szerepkörön túlmenően a munkavégzésed sikerességének függvényében lehetőséged nyílhat vezetői pozíció betöltésére is.

Amennyiben szeretnél munkatársa lenni egy sikeres csapatnak, akkor csatlakozz hozzánk.
Építs karriert Magyarország legnagyobb ingatlanközvetítő cégénél.

Jelentkezés határideje: 2011. július 31.
A jelentkezéshez csatold a magyar nyelvű fényképes önéletrajzod is.
A jelentkezést és az önéletrajzot várom a suranyi.laszlo@dh.hu címre.

Ingatlan referens

Munkavégzés helye: I. kerület | Jellemzők: ,

I.kerületi irodánkba Ingatlan referenseket keresünk.
Cégünk több mint 10 éve működik a piacon. Elsősorban használt ingatlanok értékesítésével foglalkozunk. Több mint 10000 fős ügyfél körrel rendelkezünk, ezért szeretnénk új munkaerőket felvenni.

Amit nyújtunk:
-Folyamatos magas fokú képzés
-Sikerorientáltság
-Kiemelkedő jövedelem
-Kiváló csapat
-Segítség a munka végzéshez

Amit elvárunk:
-Csapat szellem
-Kiváló kommunikációs készség
-Elhívatottság
-Jó megjelenés

Várjuk mindazok jelentkezését akik magukra ismertek és szeretnének egy dinamikusan, folyamatosan fejlődő cég tagja lenni.

Jelentkezni lehet e-mailben önéletrajz elküldésével az :
erdeinetunde@ingatlandoktor.com e-mail címen
Vagy telefonon a :0670/409-7173,061/951-3339 -es telefonszámokon.

Pénzügyi tanácsadó

Munkavégzés helye: XIII. kerület | Jellemzők: ,

Magyarországi, piacvezető pénzintézet munkatársakat keres, pénzpiacot átrendező projekt keretin belül működő pénzügyi területre. Pénzügyi tanácsadói munkakörbe.
Kezdő munkavállalók jelentkezését is várjuk, betanítási lehetőséggel.

Feladat:
Ügyfelek felkeresése, vezető pénzügyi termék ismertetése és értékesítése, kapcsolattartás új- és meglévő ügyfelekkel, segítségnyújtás, havi zárásokban való aktív részvétel.

Elvárásaink munkatársainktól:
Érettségi (alapfeltétel), céltudatosság, kitartás, jó kommunikációs készség, üzleti, jó megjelenés, önálló munkavégzés, csapatmunkában való aktív részvétel és vállalkozó szellem.

Amit kínálunk:
Hosszútávú, biztonságos szakmai háttér, kiszámítható versenyképes jövedelem, irodai háttér, folyamatos képzés és felkészítés, változatos munka, személyiség fejlődés, fiatalos munkakörnyezet.

Jelentkezés esetén, a fényképes önéletrajzokat az m.erika11@gmail.com e-mail címre kérem elküldeni.

Vegyésztechnikus

Munkavégzés helye: XI. kerület | Jellemzők: ,

ANALKROM Kft.
1116 Budapest
Fehérvári út 130.

Dinamikusan fejlődő, budapesti székhelyű
gyógyszeranalitikai cég

VEGYÉSZTECHNIKUS
munka társat keres

A munkakör betöltőjének feladatai:
- oldatok készítése
- a mindenkori GLP normák betartása
- a vizsgálati eredmények dokumentálása a vonatkozó előírások alapján
-a laboratóriumban felmerülő részfeladatok elvégzése
- a vizsgálatokhoz szükséges eszközök szakszerű karbantartása

A munkakör betöltésének feltételei:
- vegyésztechnikusi végzettség
- önálló precíz, megbízható munkavégzés
- nyitott érdeklődő szemlélet
-jó problémamegoldó képesség
-számítástechnikai ismeretek (Word, Excel)
- min. 1 – 2 év laboratóriumi szakmai tapasztalat

A kiválasztás során előnyt jelent:
- műszeres analitikai ismeretek (HPLC)
- GMP, GLP területen szerzett tapasztalat
- angol nyelvtudás

Amit kínálunk:
- versenyképes jövedelem
-stabil hosszú távú munkalehetőség
- továbbképzési lehetőségek
- fiatalos csapat

Munkavégzés helye:
Budapest, XI. kerület

Ha pályázatunk felkeltette érdeklődését, jelentkezését, szakmai önéletrajzát és motivációs levelét a zsjanek@gmail.com e-mail címre várjuk.
Kapcsolattartó személy: Janek Zsuzsanna

HPLC ANALITIKUS

Munkavégzés helye: XI. kerület | Jellemzők: , , ,

ANALKROM Kft.
Budapest – XI. kerület, Fehérvári út 130.

munkatársat keres

HPLC ANALITIKUS

pozíció betöltésére

A munkakör betöltőjének feladatai:
- kromatográfiás mérések kidolgozása, bevezetése, validálása
- a vizsgálati eredmények dokumentálása a vonatkozó előírások alapján
- a laboratórium akkreditációjával kapcsolatos egyes szakmai és dokumentációs feladatok elvégzése
- a munkavégzéshez szükséges anyagok, eszközök megrendelésének szakmai irányítása
- a mérőműszerek karbantartásáról, valamint ellenőrzött állapotának fenntartásáról való gondoskodás

Jelentkezési feltételek:
- szakirányú felsőfokú végzettség (vegyész, vegyészmérnök, biomérnök )
- kromatográfiás szakmai tapasztalat, gyakorlat
- minimum középfokú angol nyelvvizsga
- felhasználói szintű számítógépes ismeretek
- precíz, önálló munkavégzés
- jó problémamegoldó képesség
- kreativitás
- jó kommunikációs készség
- határozott fellépés
- kiváló stressz tűrő készség
- rugalmasság

A kiválasztás során előnyt jelent:
- analitikai szakirány
- laboratóriumi akkreditáció követelményeinek ismerete
- GMP, GLP területen szerzett tapasztalat
- kísérlettervezési, módszerfejlesztési, módszervalidálási ismeretek

Amit kínálunk:
- kulturált munkakörülmények
- versenyképes jövedelem
- stabil hosszú távú munkalehetőség
- továbbképzési lehetőségek
- hazai és nemzetközi szakmai konferenciákon való részvétel
- fiatalos csapat

Munkavégzés helye:
Budapest, XI. kerület

Jelentkezés módja:
Szakmai önéletrajzát és motivációs levelét a zsjanek@gmail.com e-mail címre kérjük elküldeni.
Kapcsolattartó személy: Janek Zsuzsanna

Fényező

Munkavégzés helye: XVII. kerület | Jellemzők:

Bútorfényező műhelybe felületkezelésben jártas fényezőt, előkészítőt keresünk. A munkahely megközelítéséhez autó vagy motor szükséges (Budapest, XVII. Ker. külső része).

Önéletrajzot telefonszám feltüntetésével a butor-fenyezes@freemail.hu e-mail címre várjuk.

Értékesítés

Munkavégzés helye: XIII. kerület | Jellemzők: ,

Értékesítési képviselő munkatársakat keresünk.

Feladatok:
- Értékesítés, direkt módon irodaházba meghívott partnerekkel.
- Direkt értékesítési csatornák vezetése
- Hosszútávra szóló, tartós vevőkör kiépítése, kulcs partnerek felkutatása és megszerzése.
- Értékesítés támogató akciók, promóciók, kampányok folyamatos szervezése
- Meglévő partnerek rendszeres látogatása, kapcsolatok ápolása.

Követelmények:
- Kiváló kapcsolatteremtő képesség, dinamikus munkavégzés.
- Kiemelkedő tárgyalási készség és gyakorlat kiemelt partnerek kezelésében.
- Pontos, precíz és önálló munkavégzés.
- Proaktivitás, kreativitás, feladatmegoldó szemlélet.
- Kiváló számítástechnikai ismeretek

Jelentkezni fényképes önéletrajzzal, maximum 1 oldalas motivációs levél megküldésével az alábbi email címen lehet: vegh.viktoria.88@gmail.com

Redőnyrendszerek, garázskapuk, napellenzők szerelése

Munkavégzés helye: XVII. kerület | Jellemzők:

Olyan munkatársra van szükségünk, aki valóban dolgozni akar, munkáját igényesen és felelősségteljesen végzi, jól dolgozik csapatban, jó a problémamegoldó képessége.

Feladatkör: Redőnyrendszerek, garázskapuk, napellenzők szerelése. Alapkövetelmény B kategóriás jogosítvány.

Telephely: Budapest, XVII.

Amennyiben felkeltettük érdeklődését, várjuk fényképes önéletrajzát az office@jasz-pap.hu e-mail címre.

Klímaszerelő

Munkavégzés helye: IX. kerület | Jellemzők:

Klímaszerelő munkakörbe keresünk épületek üzemeltetésével és karbantartásával foglalkozó vállalatunk számára munkatársat. A szakirányú végzettségen kívül elvárt munkatapasztalat legalább 3 év. Előnyt jelent a villanyszerelői végzettség.
Cégünk dolgozói számára kulturált munkakörülményeket és kafetéria juttatást biztosítunk.

Amennyiben álláshirdetésünk felkeltette érdeklődését, kérjük, szakmai önéletrajzát bruttó fizetési bérigényével az alábbi e-mail címre szíveskedjen hozzánk eljuttatni: uniszolbp@hunep.hu

Angolul beszélő kereskedelmi asszisztenst keresünk

Munkavégzés helye: XI. kerület | Jellemzők: , ,

Angolul beszélő kereskedelmi asszisztenst keresünk

Nemzetközi hátterű magyar orvostechnikai cég keres angolul magas szinten írni-olvasni és beszélni tudó kereskedelmi asszisztenst. A munkavégzés helye Budapest 11. ker. További feladatok: adminisztráció, reprezentáció, időnként utazás. Fiatal csapat, nemzetközi feladatok, gyors karrierlehetőség. Magas szintű angol nyelvtudás esetén akár pályakezdők jelentkezését is elfogadjuk, vagy akár főiskola/egyetem mellett is végezhető munka, az utolsó tanulmányi évben.

Ingatlan tanácsadó

Munkavégzés helye: XVII. kerület | Jellemzők:

Regionális ingatlan értékesítési tanácsadó

Várjuk olyan sales területen dolgozó kollégák jelentkezését, akik mernek és akarnak egy országos hálózat bővítésében kulcsszerepet vállalni.

Munkakör leírása:
Adott régióban új és meglévő ügyfelek ingatlan igényeinek kielégítése. Ingatlan bemutatók, adás-vételi szerződések szervezése, vevő és eladói tanácsadás.

Elvárásaink:
Termék vagy szolgáltatás értékesítésében szerzett tapasztalat, jó kommunikációs készség, üzleties megjelenés, üzleti-vállalkozói szemlélet.

Amit nyújtunk:
Leendő munkatársunknak versenyképes jövedelmet, nemzetközileg élenjáró ismereteket, a folyamatos fejlődés lehetőségét nyújtjuk.
Az ingatlan piac stabil szereplőjének kiépült háttér infrastruktúrája,
önálló munkavégzés, rugalmas munkaidő, céges mobiltelefon,
egyéni kompetencia alapú képzés, fiatal, dinamikus munkahelyi környezet, hosszú távú munkalehetőség.

Jelentkezéseket várjuk: bp17@citycartel.hu

Kárpitos

Munkavégzés helye: XXIII. kerület | Jellemzők:

Önállóan dolgozni tudó kárpitost keresek 23. kerületi munkahelyre.
Azonnali kezdéssel.

Érdeklődni lehet: 06309662920

Tehergépkocsi vezető

Munkavégzés helye: IX. kerület | Jellemzők:

Budapesten bútorszerelésben és rakodásban jártas tehergépkocsi vezetőt keresek belföldi árufuvarozói engedéllyel.

Tel: 06309500659

Tolmács , Asszisztens

Munkavégzés helye: XIII. kerület | Jellemzők: , ,

Magyar cég keres német, orosz üzleti nyelvet jól beszélő,
Utazást bármikor vállalni tudó fiatal , jó megjelenésű női munkatársat.

Elvárások: magabiztos nyelvhasználat. Word, Exel, és internet használatban jártasság.

Jelentkezni: Fényképes önéletrajz , fizetési igény megjelölésével a megadott e-mail címen. Email: etusmamma@gmail.com
Munkaidő rugalmas, kezdés azonnal.

Roncsolásmentes anyagvizsgáló

Munkavégzés helye: XIV. kerület | Jellemzők:

Roncsolásmentes anyagvizsgáló

Feladatok:
• anyagvizsgálatok végzése helyszínen és laboratóriumban;
• vizsgálati tervek készítése;
• dokumentációk készítése;
• vevőkkel való kapcsolattartás.

Elvárások:
• legalább középfokú végzettség;
• felhasználó szintű számítógépes ismeret;
• gyakorlatorientáltság;
• „B” kategóriás jogosítvány;
• MT-2, PT-2, UT-2 tanúsítás.

Előnyt jelent:
• RT-2, VT-2 tanúsítás;
• angol nyelvismeret.

Amit kínálunk:
• versenyképes kereseti lehetőség;
• hosszú távú karrierlehetőség egy nemzetközi vállalatnál;
• szakmai képzéseken való részvétel.

Jelentkezés: gemes.gyorgy@vincotte.hu

Gépészmernök

Munkavégzés helye: XIX. kerület | Jellemzők: ,

Fiatal, akár pályakezdő, a kereskedelem iránt érdeklődő, gépészmérnök végzettségű munkatársat keresünk, budapesti székhelyű cégünkbe. Elvárás: angol tárgyalóképes nyelvtudás szóban és írásban.

A jelentkezéseket fényképes önéletrajzzal az info@baylinerboat.eu email címre várjuk.

Ingatlan referens

Munkavégzés helye: VII. kerület | Jellemzők:

Budapest belvárosi, VII. kerületi ingatlanirodába tanácsadó/üzletkötő/értékesítő kollégákat keresek!

VI.VII.VIII.IX.X.XIII. ker. területekre

Feladatok:
* Ingatlanok értékesítése
* Megbízások felvétele
* Meglévő ügyfelek és ingatlanok kezelése

Előny:
• Az 1-2 éves ingatlan tanácsadói, vagy értékesítői tapasztalat,(nem feltétel)

Amit kínál az iroda:
* Kiemelkedő jutalék rendszer
* személyre-szabott képzés (belső továbbképzések, illetve tréningek)
* Kiemelkedő infrastruktúra
* Professzionális háttér
* AZONNALI KEZDÉSI LEHETŐSÉG

Amennyiben a pozíció felkeltette érdeklődését, kérem, hogy fényképes önéletrajzát juttassa el az alábbi elérhetőségre:

e-mail: v.andras@citycartel.hu

Csapatvezető

Munkavégzés helye: VIII. kerület | Jellemzők: ,

Az Arena Plaza bevásárlóközpontban lévő gyorsétterembe azonnali kezdéssel megbízható, határozott, jó kommunikációs készséggel rendelkező, barátságos csapatvezetőt keresünk.

Hasonló területen szerzett tapasztalat és idegen nyelv tudása előnyt jelent!

Fényképes önéletrajzokat a muszakvez@yahoo.com mail címre várjuk.

Újrainduló hotel személyzetet keres

Munkavégzés helye: IV. kerület | Jellemzők: , , ,

3*, 90 szobás újranyitó hotel keres személyzetet, igazgatót, igazgató helyettest, recepciósokat, műszaki szakembereket.

Vendéglátós végzettség és tapasztalat, illetve idegen nyelvtudás előny.

Az önéletrajzokat, fizetési igény megjelölésével, az alábbi e-mail címre várjuk: viktoriahoteljob@gmail.com

Lakossági ügyfél tanácsadó

Munkavégzés helye: XX. kerület | Jellemzők: ,

A Nogea Kft. budapesti ügynökségi irodájába keres, 3 fő főállású munkatársat Lakossági ügyfél tanácsadó pozícióba.

A leendő munkatárs feladatai:

- új ügyfelek, értékesítési csatornák és lehetőségek folyamatos keresése, felkutatása
- folyamatos kapcsolattartás a már meglévő ügyfelekkel
- szolgáltatások értékesítése
- üzleti tárgyalások lebonyolítása
- ajánlatok, szerződések készítése

Elvárások:

- középfokú végzettség ( BOI szakképesítés, Hatósági Vizsga előny )
- ügyfél centrikus gondolkodásmód
- dinamikus, ambiciózus személyiség
- kiváló kommunikációs készség úgy telefonban, mint személyesen
- precizitás, önálló munkavégzés
- üzleties, ápolt megjelenés

Amit mi kínálunk:

- kezdeti támogatás
- ingyenes, magas színvonalú szakmai, értékesítési képzések
- laptop
- telemarketinges támogatás
- címanyag

Jelentkezés módja:

Szakmai önéletrajzokat, a pozíció megjelölésével, az anagyandrea@gmail.com címre várjuk.

Fiókvezetőt, területi vezetőt, értékesítőt keresünk

Német székhellyel rendelkező nemzetközi pénzintézet januárban indította el új irodáját. Ennek bővítéséhez keres fiókvezetőket, területi vezetőket, értékesítőket.

Feladatok:

- A fiók értékesítési terveinek kidolgozása és megvalósítása.

- Ügyfélállomány növelése, értékesítési tevékenység ellátása.

- Munkatársak ösztönzése, motiválása, támogatása, vezetőképzés

Elvárások:

- Releváns vezetői tapasztalat.

- Német nyelv társalgási szintű ismerete előny.

- Kiemelkedő kommunikációs és kapcsolatteremtő képesség.

- Vezetői képesség.

- Profizmus

Jelentkezés: emailben önéletrajzzal.

Főállású kereskedő

Munkavégzés helye: XI. kerület | Jellemzők: ,

Budai Thule üzletünkbe főállású kereskedőt keresünk.

Elvárások:

  • Érettségi,
  • ‘B’ kategórás jogosítvány,
  • Kulturált megjelenés

Előnyt jelent:

  • Kereskedelmi végzettség,
  • Szakmai gyakorlat,
  • Angol vagy német nyelvtudás,
  • Saját gépkocsi

Feladatkör:

Thule tetőbox, tetőcsomagtartó, kerékpártartó, síléctartó és egyéb Thule termékekkel kapcsolatos tájékoztatás, értékesítés, szerelés, kölcsönzési szolgáltatás bonyolítása az üzlet nyitva tartási idejéhez igazodva, az üzletvezető műszakbeosztása szerint (szombati munkavégzés dupla órabérért).

Bérezés:

  • Fix bér + jutalék

A jelentkezéseket az allas@thulebox.hu e-mailcímen várjuk önéletrajzzal és fizetési igény megjelölésével.

Eladó – DVD kölcsönzőbe

Munkavégzés helye: IX. kerület | Jellemzők:

Budapesti DVD kölcsönzőbe fiatal, megbízható férfi eladót keresünk hosszú távra!
Számítógépes ismeret, jó kommunikációs készség előny!

Fizetés: 105000 netto + jutalék

Jelentkezés fényképes önéletrajzzal e-mailben a stardvdkolcsonzo@gmail.com címre

Bolti eladó

Munkavégzés helye: V. kerület | Jellemzők: ,

Fiatal hölgyek személyében keresünk szakképzett bolti eladót azonnali kezdéssel, fényképes önéletrajzzal kozmetikai cikkek értékesítéséhez.

Elvárások: alapfokú angol nyelvtudás, előny a sminkes tapasztalat

Munkavégzés helye: Budapest, V. kerület

Jelentkezés: ssavli@hotmail.com

Területi vezető

Munkavégzés helye: VIII. kerület | Jellemzők: ,

Területi vezetőket keresünk széles termékpalettánk értékesítésére.

Feladatok: adott területen cégünk és az általunk forgalmazott termékek ismertetése, fogyasztói igények felmérése-kiszolgálása.

Elvárásaink:
- minimum középfokú végzettség,
- tiszta erkölcsi bizonyítvány,
- direkt értékesítésben szerzett legalább 1 éves tapasztalat,
- üzleties megjelenés és gondolkodásmód,
- vevőcentrikusság,
- jó kommunikációs-és problémamegoldó képesség.

Kínálatunk:
- kimagasló jövedelem;
- munkához szükséges eszközök, nyomtatványok biztosítása;
- az 1 hónapos próbaidő lejárta után – megfelelés esetén – technikai eszközök (laptop mobilinternettel és céges software-rel, flottatelefon, hordozható bankterminál, névre szóló hitelkártya).

Jelentkezésüket fényképes önéletrajz formájában várjuk a megadott email címre.
Időpont egyeztetés céljából hívják a 06 30 372 6794-es telefonszámot H-P: 10:00 – 16:00 között.
Címünk: 1085 Budapest, József körút 81, 4/1.

Jogtanácsos

Munkavégzés helye: VIII. kerület | Jellemzők: ,

Referencia szám: 44

Feladatai:

* földgázipari, polgári jogi, kereskedelmi és nemzetközi kereskedelmi szerződések elkészítése, részvétel a szerződésekkel kapcsolatos tárgyalásokon,
* az Európai Unió jogának és joggyakorlatának folyamatos figyelemmel kísérése és alkalmazása,
* belső szabályzatok és utasítások készítése, véleményezése,
* jogi képviselet ellátása bíróságok és hatóságok előtt,
* a társaság követeléseinek peren kívüli, vagy peres úton történő érvényesítése és nyilvántartása, a tartozásokkal kapcsolatos részletfizetési kérelmek és a behajthatatlan követelések leíratásának ügyintézése,
* munkaviszonnyal kapcsolatos jogi tanácsadás, kilépett munkavállalók tartozásának nyilvántartása, behajtása, munkavállalói kártérítési ügyek intézése.

A jelentkezővel szemben támasztott követelmények:

* a kereskedelmi jogra, a gazdasági társaságok – kiemelten zrt-k és kft-k – szervezetére, működésére, a polgári jogra, gazdasági jogra és munkajogra vonatkozó jogszabályok alapos ismerete,
* gyakorlati jártasság kereskedelmi, nemzetközi kereskedelmi szerződések megkötésében,
* angol nyelv tárgyalóképes ismerete,
* számítógépes felhasználói ismeret,
* üzleties, kultúrált megjelenés,
* rátermettség, képesség önálló munkavégzésre.

A német nyelv ismerete előnyt jelent.

Amennyiben Ön a fokozódó kihívásoknak megfelelő és kiemelkedő együttműködési készséggel rendelkezik, valamint úgy érzi, hogy megfelel elvárásainknak, kérjük, küldje fényképpel és bérigény megjelölésével ellátott szakmai önéletrajzát a Fővárosi Gázművek Zrt. személyzetfejlesztési osztályára, Cseresnyés Ildikó munkatársunknak.

Jelentkezési határidő: 2011. május 27.
Cím: 1081 Budapest Köztársaság tér 20.

E-mail: Jelentkezés itt

Üzleti intelligencia fejlesztő

Munkavégzés helye: XV. kerület | Jellemzők: , , , ,
Munkavégzés helye: Budapest, XV.kerület
Leányvállalat: Raiffeisen Bank Zrt.
Feladatok:
  • Riport rendszerek üzemeltetése,
  • Felhasználói igények kielégítése,
  • Hibakezelés,
  • Ad hoc riport igények kezelése,
  • PL/SQL eljárások fejlesztése.
Elvárások:
  • felsőfokú informatikai és/vagy közgazdasági végzettség,
  • 2-3 éves gyakorlat SQL alkalmazásában,
  • 2-3 éves gyakorlat PL/SQL programozás területén,
  • Oracle adatbázis rendszer ismerete,
  • jó kommunikációs készség magyar és angol nyelven szóban és írásban,
  • mind csapatmunkára, mind nagyfokú önálló munkavégzésre való képesség.
Előnyök:
  • adattárház technológiák, módszertanok ismerete,
  • DataStage ismeret,
  • SAS ismeret,
  • AIX/Unix ismeret.
Pályázatok beküldési határideje: 2011. Május 19. 

 

Amennyiben hirdetésünk felkeltette érdeklődését, kérjük juttassa el pályázatát (fényképes önéletrajz, motivációs levél) a munkakör megjelölésével a hr@raiffeisen.hu e-mail címre.

Értékesítési asszisztens

Munkavégzés helye: XXIII. kerület | Jellemzők: , ,

A WABERER’S Network Kft., a WABERER’S Cégcsoport közúti gyűjtőszállítmányozással foglalkozó tagvállalata, az alábbi pozícióra keres munkatársat budapesti irodájába: Értékesítési asszisztens

Munkavégzés helye:Budapest XXIII. kerület /BILK

Elvárások:

* Felsőfokú végzettség.
* ’C ’ típusú nyelvvizsga – vagy annak megfelelő bizonyítvány- angol nyelvből.
* A német nyelvtudás előnyt jelent.
* Gépírási gyakorlottság.
* Elvárás a jó kommunikációs készség és a magyar helyesírás biztos ismerete.
* Felhasználói szintű számítógépes ismeretek (Excel, Word, Power Point haladó szintű ismerete).
* Nagy munkabírás, több felé fókuszálás képessége.
* Dinamikus, önállóan dolgozni tudó, személyes felelősséget vállaló kollégát keresünk.
* Határozott fellépés, agilitás, csapatszellem.

Előnyt jelent:

* További nyelvek ismerete.
* Nemzetközi szállítmányozásban, és/vagy értékesítés terén szerzett tapasztalat.

Feladatok

* Vezetői munkák teljes körű támogatása.
* Szerződések előkészítése, változások követése és nyilvántartása.
* Adatok begyűjtése és azokból riport készítése.
* Ügyfél adatbázis kezelése, karbantartása napi rendszerességgel.
* Prezentációk készítése.
* Együttműködés az üzletág értékesítőivel.

Amit kínálunk: versenyképes, motiváló jövedelem, szakmai karrierlehetőség.

Kérjük, pályázatát (fényképpel ellátott magyar és idegen nyelvű szakmai önéletrajz és motivációs levél), értékesítési asszisztens” jeligével a következő címre juttassa el:
allas.groupage@waberers.com

Lakatos

Munkavégzés helye: XXI. kerület | Jellemzők:

Acélszerkezet Gyártó 2007 Kft. munkatársat keres.

Önállóan, rajzról olvasni tudó szerkezeti lakatost próbamunkával, csepeli munkahelyre azonnal felvesz.
Több jelentkezőt is várunk.

Tel: 06302038614

Személyi titkár

Munkavégzés helye: I. kerület | Jellemzők:

Budapesti irodánkba szakmai jártassággal rendelkező Személyi titkár munkatársat keresünk.

Elvárások:

  • Kiváló kommunikációs és íráskészség
  • B- kategóriás jogosítvány
  • Társalgási szintű angol, kínai nyelvtudás előny
  • Jó problémamegoldó képesség

Személyiségjegyek:

  • Megbízhatóság
  • Terhelhetőség
  • Rugalmasság
  • Mobilitás
  • Önállóság
  • Precizitás

Amit kínálunk:

  • Biztos jövedelem
  • Szakmai kihívás
  • Igazi csapatmunka

A jelentkezéseket (fényképes önéletrajzzal) a fizetési igény és várható kezdés megjelölésével a hr@aquaprofit.com e-mail címre várjuk.

Fejlesztőmérnök (gépészmérnök)

Feladatok

  • terméktervezés, dizájn kialakítás
  • fröccsöntött, forgácsolt és lemezből készült alkatrészek tervezése
  • megtervezett alkatrészekből gyártási dokumentáció elkészítése
  • prototípus építése, tesztelése

Követelmény

  • felsőfokú gépészmérnöki végzettség
  • számítástechnikai ismeretek
  • legalább 2 év fejlesztői gyakorlat
  • műszaki angol nyelvismeret

Amit kínálunk

  • felelősségteljes, magas szakmai színvonalú munkakör
  • biztos munkahely
  • kulturált munkakörülmények

Munkavégzés helye

Budapest, XII. kerület

Jelentkezés

A fényképes önéletrajzokat “Fejlesztőmérnök” megjelöléssel az allas2009@arhungary.hu e-mail címre várjuk.

Műszaki beszerző

Munkavégzés helye: X. kerület | Jellemzők: ,

Az EGIS Gyógyszergyár Nyrt. Magyarország egyik vezető gyógyszergyára új munkatársat keres a következő pozícióba:

MŰSZAKI BESZERZŐ
(Műszaki szolgáltatások kategóriában)

Feladatok:

  • műszaki szolgáltatások: karbantartási, javítási, műszaki tervezési, szakértői szolgáltatások, minden szakágat felölelő kivitelezési, technológiai szerelési feladatok, gondnoksági jellegű szolgáltatások, standard vagy egyedi termelő- és egyéb gépek, eszközök, technológiai rendszerek szállítása és kapcsolódó szolgáltatások (üzembe helyezés,oktatás, próbaüzem, felügyeleti rendszer kiépítése, stb.) belföldi beszerzési feladatainak teljes körű ügyintézése
  • a beszerzés előkészítése, magyar nyelvű tendereztetés, szállítók kiválasztása, minősítése,szerződéses feltételek tárgyalása, megtakarítások elérése, szerződéskötés, a teljesítés nyomon követése, garanciális/szavatossági igények érvényesítése
  • a belső felhasználókkal, hazai vállalkozókkal, szolgáltató cégekkel, szállítókkal történő kapcsolattartás, szállító menedzsment
  • kapcsolódó nyilvántartások vezetése, riportok készítése

Elvárások:

  • kereskedelmi/gazdasági és/vagy műszaki diploma
  • legalább 3 év releváns beszerzési tapasztalat egyedi szerződéses megrendelések és keretszerződések létrehozásában, kezelésében
  • műszaki karbantartási szolgáltatói szektor ismerete
  • jó tárgyalási készség, tárgyalási technikák ismerete
  • felhasználói szintű számítógépes ismeretek (MS Office)
  • jó kommunikációs készség
  • nagyfokú önállóság, kreativitás
  • preciz pontos, gyors munkavégzés
  • csapatmunkára való alkalmasság
  • stressz tűrés képessége

Előny:

  • SAP ismeret
  • többéves belföldi műszaki beszerzési tapasztalat ( nem anyagbeszerzés!)

Ha a pozíció felkeltette az érdeklődését, kérjük, küldje el szakmai önéletrajzát és motivációs levelét a referenciaszám megjelölésével az alábbi címre vagy jelentkezzen e-mailben.

EGIS Gyógyszergyár Nyrt.
Humánerőforrás igazgatóság
1106 Budapest, Keresztúri út 30-38.

Telefon: 06-1/265-58-26
Fax: 06-1/265-58-28

Magyar Dóra
HR munkatárs

Referenciaszám: mü_besz

Email: magyar.dora@egis.hu